Az előző generációból is volt már konnektorról tölthető változat, ezért a BMW a vadonatúj 3-as sorozatból is kihozta a plug-in hibrid modellt. A 330e technikája fejlettebb lett: nagyobb teljesítmény és nagyobb elektromos hatótáv jellemzi.

A BMW-nél már egészen természetesnek számít, hogy egy új modellből készül konnektorról tölthető hibrid, a 2-es egyterűjétől az i8-ig többféle méret közül választhatsz.

Ettől kedvet kapsz a zöld rendszámhoz

Mutatunk három BMW-t, ami rögtön kedvet csinál neked a hibridautózáshoz.

Most az új 3-as sorozatból jelent meg a plug-in hibrid változat, a neve ezúttal is BMW 330e. A felépítése nagyon hasonló az elődéhez, de a számokat tekintve mindenben többet tud nála.

A benzinmotorja önmagában is egészen jól hangzik,

a 320i-ből ismerős kétliteres, turbós négyhengeres 184 lóerőre képes. A hozzá kapcsolódó nyolcfokozatú automata váltóval építették egybe az elektromotort, aminek állandó teljesítménye 68 lóerő, a maximum teljesítménye 113 lóerő.

A két motor együtt 252 lóerőt és 450 Nm nyomatékot állít elő, amivel a hibrid limuzin kereken 6 másodperc alatt gyorsul százra és 230 km/óra a végsebessége.

A zöld rendszámot nem véletlenül érdemli ki a 330e,

hiszen hibrid módban 80 helyett 110 km/órával, elektromos módban pedig 120 helyett 140 km/órával is képes haladni a benzinmotor használata nélkül. A 12 kilowattórás lítiumion akkumulátorról egy feltöltéssel 60 kilométert tehet meg tisztán elektromosan, a kombinált fogyasztása egyébként 1,7 l/100 km, de ehhez teljesen feltöltött akkumulátorral kell indulni.

A hibrid 3-as újdonsága a sport üzemmód, amikor az elektromos rendszer további 41 lóerővel dobja meg a 252 lóerős hajtást.

Sok kompromisszumot nem kell kötni hozzá, az akkumulátor fölött még 375 literes csomagtartó maradt, a közelben lévő elektromos töltőállomások foglaltságát pedig az autóból is le lehet majd kérdezni, vagy akár le is lehet foglalni azt. A BMW 330e 2019 nyarától kapható.

Ez is érdekelhet:

Mindent elmondunk a BMW új 3-as sorozatáról

A párizsi autószalon legjobban várt újdonsága a 3-as BMW.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés