Korszakának egyik legnagyobb bukása volt a BMW 507 Roadster, melyet éppen a vállalat legnehezebb éveiben került el az átütő siker, amin még Elvis Presley népszerűsége sem tudott lendíteni. A világ viszont nem felejtette el, így mára nem csak ritkasága miatt az egyik legdrágább veterán, amiből még mindig bukkannak fel évtizedekig rejtett példányok.
1957. július 19-én készült el az 70059-es alvázszámú 507 Roadster, mely nem csupán egyike a valaha készült alig több mint kétszázötven darabnak, hanem egyike azon tizenhárom autónak, amit még újonnan Venezuelába szállítottak. Eredetileg égszínkék metál színben és ehhez passzoló bőrkárpittal, valamint a meleg éghajlatra optimalizált specifikációval.
Ez annyit jelent, hogy a hatékonyabb hőmenedzsment miatt a Jaguar által gyártott, nagyobb teljesítményű hűtőventilátorral szerelték.
Eduard Zingg, a BMW venezuelai importőre adta át az autót az észak-dakotai születésű, de Caracas városában letelepedő Lester Stebbinsnek. Stebbins egyébként szép karriert futott be a rágógumikat kínáló American Circle Companynál, majd a második világháború után emigrált, és a motorsport szerelmese lett. A venezuelai autóversenyzés meghatározó alakjává nőtte ki magát, aki politikusok és más hírességek társaságában töltötte az időt.
1959-ben tagja volt annak a francia-venezuelai csapatnak, amely egy Ferrari 250 GT-vel a hatodik helyen végzett a Le Mans-i 24 órás versenyen. Stebbins nemcsak szerette, de lehetősége is volt arra, hogy a korszak legkívánatosabb autóit birtokolja, így a Ferrarin és a BMW-n túl egy sirályszárnyas Mercedes-Benz 300 SL is állt a garázsában.
Átvétel után egy kis gombócot illesztett a szélvédő előtti szellőzőnyílásba, hogy javítsa a levegő áramlását az utastérben, amire a forró és párás Caracasban szükség is volt.
Kedvenc autója sokak szerint a BMW volt, melyet fehérre fényeztetett át, és még akkor sem szakadt el tőle, amikor 1961-ben a kanadai Torontóba helyezték át. Valamiért azonban 1979-ben már a következő tulajdonosa fényeztette át az 507-est a Pontiac Bright Blue Metallic színére, melyet most is visel.
Már akkor is nagy érdeklődés volt az autóra, a BMW-ket gyűjtő philadelphiai Herman Bold 1979. szeptember 14-én énekelte ki az autót magának 22 ezer dollárért. Az autó azóta is a Bold családnál maradt, ahol egyébként további két 507 Roadster is parkolt, igaz az egyik kiégett darabot egy roncstelepről mentették.
43 éven keresztül pihent ebben a garázsban a venezuelai BMW 507 Roadster, a hardtopjával és az eredeti szerszámkészletével.
Csodálatos, hogy az autó ennyi idő után is a saját erejéből gurult ki újra a napfényre, hogy a napsütésben ragyogjon a patinás gép. Nem tökéletes, de éppen ez benne a varázslatos, hogy hatvanöt év használatának és nagy utazásainak nyoma ott van minden porcikáján. Nyolchengeres motorja is az eredeti, de számos régi és ritka kiegészítő van még az autóban, mint a Behr hűtő, valamint Bosch és Knecht kiegészítő alkatrészek. A műszerfalban pedig ott figyel a Blaupunkt Köln rádió.
Állapota persze közel sem olyan, mint egy részletesen restaurált veteráné, de az eredetiség kedvelői és az autós sztorikat kíváncsian figyelők biztosan nagyra értékelik ebben az állapotában. Ezt bizonyítja az is, hogy a Bonhams aukcióján 2,3 millió dollárért kelt el.
Elmélyült már a financiális válság a BMW-nél az '50 évekre, de az amerikai importőr, Max Hoffman meggyőzte a vezetést az 507 Roadsterről.
Szerinte ugyanis égető szükség volt az olcsó angol sportautók és a Mercedes-Benz 300 SL közötti űr betöltésére a piacon, amire épp tökéletes volna a 3,2 literes V8-cal szerelt, rövidített 503-as alvázra épített sportos kétüléses.
1955-ben mutatták be az autót a New York-i Waldorf Astoria Hotelben, de a Hoffman által meghatározott számokból sem az ötezres éves darabszám, sem az ötezer dolláros ár nem jött össsze. Az autót kilencezer dollárért kezdték el árulni, majd hamar tízezer fölé csúszott, mégis minden darabon veszteséggel adott túl a BMW.
Ez is érdekelhet: