A történet ott kezdődött, hogy a BMW felvásárolt egy kis német autógyártót, amelynek Pietro Frua tervezte a karosszériákat, és az olasz mester később is alkotott néhány különlegességet a BMW számára.

A kevésbé ismert német márkák közé tartozik a Glas, amely 1955-ben a Goggomobil minivel kezdte az autógyártást. A későbbi modellek már egészen olaszos formát kaptak, hiszen a karosszériákat a piemonti Pietro Frua tervezte számukra. A Glas egy erős autóipari partnert keresett, és a tárgyalások oda vezettek, hogy a BMW végül 1966-ban felvásárolta a kis gyártót.

A BMW a felvásárlást követően felvette a kínálatába és a saját nevén árusította a Glas néhány modelljét.

Az 1600 GT olaszos formájú karosszériája ugyan különbözött a BMW akkori termékeitől, az ikonikus vese alakú hűtőmaszkról mégis fel lehetett ismerni. A csúcsmodellnek a 3000 V8 számított, amit 1967-ben mutatták be a nagyobb nemzetközi autószalonokon.

A képeken látható stílusos túrakocsi formáját a Maserati Ghibli és az Iso Grifo ihlette,

Frua munkájára Giorgetto Giugiaro volt nagy hatással. A 3000 V8 egyetlen példányát egy andalúziai gyűjtőnek adták el, aki húsz évig megtartotta, majd a halála után az egyik alkalmazottja vásárolta meg. 2015-re készült el a felújítása, de az RM Sotheby’s aukcióján nem sikerült vevőt találni rá.

Az autószalonokon aratott sikere ellenére a BMW-nél úgy döntöttek, hogy nem adják gyártásba a Glas túrakocsiját,

hanem a saját fejlesztésű E9-re koncentrálnak, amivel a hatvanas évek végére készültek el. A felfelé kanyarított oldalablakáról ismert Wilhelm Hofmeister tervezte a stílusos kupét, amit a Karmann üzemében adtak gyártásba, és hamarosan legendává vált.

Pietro Frua nem akarta elveszteni a megbízásait a Glas új tulajdonosánál, ezért a BMW E9-hez is saját karosszériát épített.

1969-ben a párizsi, majd 1970-ben a genfi autószalonon keltett vele feltűnést, és a BMW 2800 GTS névre keresztelt sportkupé nem véletlenül hasonlított a korábbi alkotásaira. A nyolcvanas években új motort kapott az autó, amit zöldről pirosra festettek.

Az olaszos stílusú BMW a kétezres években a gyári múzeum birtokába került, ahol eredeti pompájába állították vissza,

az eredeti világoszöld fényezését például a tanksapka belső felén találták meg a szakemberek. A 2800 GTS a gyári gyűjtemény része lett, a márka müncheni főhadiszállásán található BMW Welt állandó tárlatán lehet megtekinteni.

(Képek: BMW Classic, RM Sotheby's)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés