A bemutatója még hátravan, addig is egy apró, de annál érdekesebb részletet mutat meg a BMW a két év múlva érkező elektromos SUV-jéről, amit egyelőre iNext néven emlegetnek.

2021-ben mutatja be a BMW azt a teljesen elektromos autóját, amit a márka technológiai zászlóshajójaként emlegetnek, azaz benne lesz minden, amire a gyáriak csak képesek. Az egyelőre iNext néven emlegetett crossoverről most azt árulták el, hogy új tervezésű kormánykereket kap.

Az iNext lesz az első olyan sorozatgyártású BMW, ami önmagát is képes lesz vezetni, és ehhez egy új kormánykerék is jár.

A hagyományos kerek forma helyett sokszögletű kialakítást választottak, amit a versenyautók kormánykereke ihletett, de az újabb Peugeot-kban is hasonlót találsz. A megoldás előnye, hogy amikor kanyarodás közben veszed át a kontrollt az önvezető rendszertől, jobban érzékeled, merre is áll a kormány.

A további előnyök közé sorolják, hogy jobban láthatod a műszerfal hajlított képernyőjét, ugyanakkor kényelmesen behajthatod mindkét lábad, amikor önvezető módban utazol a kormány mögött. A küllőkre olyan fényszálak kerültek, amivel a rendszer kommunikálni tud veled, tudatja, hogy átvette az irányítást, és ez már a legújabb 8-as sorozatban is benne van.

A további részleteire még várni kell, de álcázva már a BMW is megmutatta az újdonságot:

2021-ben jön ez az elektromos hajtású BMW crossover

Az i3-nál nagyobb és menőbb is lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni