A megújult X3 után nem sokkal a tisztán elektromos hajtású iX3 is megkapta a ráncfelvarrást, ami teljesen új műszerfalat is hozott.

Még csak egy éve mutatta be az elektromos hajtású szabadidő-autóját a BMW, az iX3-nál máris itt a ráncfelvarrás ideje. Az alapokat adó X3 jelenlegi generációját ugyanis még 2017-ben mutatták be, és nemrég újították meg alaposan, a BMW-nél pedig úgy gondolták, hogy az iX3-at sem hagyják meg a korábbi formájában.

A modellfrissítés a megújult BMW X3-nál látott mintát követi,

ennek megfelelően az iX3 is szűkebbre szabott fényszórókat és karakteresebb, sötét kerettel kiemelt hátsó lámpákat kapott. Nagyobb lett a hűtőmaszk, ami az elektromos autó esetén részben burkolt, és továbbra is kék színnel emelik ki a karosszéria részleteit.

A megújult iX3 sportosabbnak is látszik, lényeges újdonság ugyanis, hogy szériafelszerelés lett az M Sport csomag.

A fényszórók már alapáron adaptív LED-esek, felárért pedig lézeres fényszórók is elérhetők. Az iX3 ezzel továbbra is olyan vevőkre számít, akik egy nem túl futurisztikus elektromos autót keresnek.

Még nagyobb a változás a belső térben, ahol az X3-hoz hasonlóan a 3-as és 4-es sorozat mintájára készült műszerfalat találjuk.

Széria a 10,25 colos képernyővel vetített műszeregység, középre pedig alapáron 12,3 colos érintőképernyő került megújult infotainment rendszerrel. A klímaberendezés kezelőfelülete és az irányváltó kar is a 3-as sorozatét idézi.

A műszaki tartalom nem változott, de miért is változott volna, hiszen még csak egy éve jelent meg az iX3.

A hátsó kerekeket a megújult modellben is 286 lóerős, 400 Nm-re képes elektromotor hajtja, amivel 6,8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebességét 180 km/óránál korlátozzák. A 80 kilowattórás akkuval 461 kilométer a hatótáv.

A magyarországi konfigurátorban még nem jelent meg a megújult modell, de a BMW ígérete szerint hamarosan rendelhető lesz.

Az eleve gazdagon felszerelt alapmodell 23 millió forint felett induló ára egy kicsivel nőhet, de ezt a széria M Sport csomag is indokolja. Az iX3 továbbra is a BMW-vel közösen működtetett kínai gyárban készül.

A BMW teljesen elektromos kínálata, elöl az új iX és i4, hátul a megújult iX3 és a kifutó i3

Ez is érdekelhet:

Megjelent a BMW legújabb elektromos autója, az iX3

Mint egy X3, csak teljesen elektromos hajtású.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés