A BMW gyakran hangoztatja, hogy nem köteleződött el egyetlen hajtástípus mellett, például továbbra is kínál dízelt, az elektromos autók mellett pedig üzemanyagcellást is fejleszt. Az iX5 Hydrogen első példányai hamarosan az utakra kerülnek.

2019-ben még i Hydrogen Next néven mutatta be hidrogénnel tankolható üzemanyagcellás autójának prototípusát a BMW, és négy évvel később már az utakra kerül a véglegesnek mondható iX5 Hydrogen. Megvenni persze még nem lehet, a több tucat autóból álló első flottát tesztelési céllal állítják szolgálatba.

A bevezetésével együtt a BMW néhány részletet is elárult az iX5 Hydrogen hajtásláncáról.

A hátsó kerekeit 401 lóerőre képes, 720 Nm nyomatékú elektromotor hajtja, amivel a BMW szabadidő-autója hat másodpercen belül gyorsul százra, a végsebessége 180 km/óra felett korlátozott. A legérdekesebb része mégsem az elektromos hajtása.

Nagy akkumulátor helyett két hengeres hidrogéntartály került az iX5 Hydrogen alá, amiben hat kilogramm hidrogént lehet tárolni, ezt hasznosítja a Toyotától származó, 170 lóerő teljesítményű üzemanyagcella energiatermelésre.

A tank 504 kilométer megtételére elegendő, és a teletöltése csak három-négy percbe telik.

A BMW még 2013-ban állapodott meg a Toyotával, és az együttműködés része nemcsak az új Supra, hanem az üzemanyagcellás rendszer közös fejlesztése is. Az iX5 Hydrogen még a ráncfelvarrás előtti X5-ként született az amerikai, spartanburgi gyárban, majd a BMW müncheni központjában építettek belőle hidrogénautót.

Készült már hidrogénes BMW

Nem ez az első alkalom, hogy hidrogénhajtású autóval kísérletezik a BMW: a húsz évvel ezelőtti 745h továbbfejlesztett változata Hydrogen 7 néven 2006-ban jelent meg. Nem üzemanyagcellás elektromos autó volt, hanem a 760i-ből származó V12-es motorját alakították hidrogénüzeműre. 256 lóerős teljesítménye szerény volt, de a benzinnel 500 kilométeres hatótávja mellett még 200-at tudott megtenni hidrogénről. A száz prototípus után azonban nem indult be a gyártás.

Ez is érdekelhet:

Nem lett megosztóbb a megújult BMW X5 és X6

Nem lett olyan, mint az X7, de azért van mit nézni a legnépszerűbb BMW-ken.

Hidrogénnel megy a Toyota stílusos új csúcsmodellje

Sokkal elegánsabb lesz a következő Mirai.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Mercedes elismerte, hogy mellényúlt a Hamiltont váltó pilótával

Egy vezető idegsebész Michael Schumacher állapotáról beszélt

Ilyen a herceg autógyűjteménye egy adóparadicsomban

További cikkeink a témában