A legendává vált M1-et eredetileg is versenyautónak tervezte a BMW, és két szezont futott is a Procar márkakupa, amit idén harmadszor elevenítenek fel. Az emlékversenyen 14 eredeti autóval állnak rajthoz Nürnbergben.

1978-ban mutatta be a BMW az M1-et, amit eredetileg is versenyzésre terveztek. Mivel nem sikerült időben engedélyeztetni, ezért Procar néven saját márkakupát szerveztek neki, amire az európai Formula–1-es nagydíjak betétfutamaiként kerítettek sort.

1979-ben és 1980-ban összesen 19 futamot bonyolítottak le, ahol a korabeli F1-es pilóták is rajthoz álltak az egyformán 470 lóerős M1-ekkel.

A kvalifikáció első öt helyezettje kapott lehetőséget az indulásra, az első bajnokságot Niki Lauda, a következő évit Nelson Piquet nyerte meg.

Az M1 bemutatójának harmincadik évfordulóján, 2008-ban vették elő ismét a Procar autóit,

amikor a Hockenheimringen szerveztek emlékversenyt, két éve pedig az ausztriai Spielbergben szerveztek egy futamot, ezek a helyszínek az eredeti szériában is szerepeltek.

Idén július első hétvégéjén a DTM nürnbergi fordulójának betétfutama lesz a Procar Revival, ahol 14 eredeti M1 áll rajthoz az utcai pályán. 1980-ban itt is volt futam, amit a német Hans-Joachim Stuck nyert meg a holland Jan Lammers és a svájci Marc Surer előtt, és az utóbbi két pilóta idén is ott lesz a rajtnál.

Ez is érdekelhet:

Nincs még egy ilyen BMW M1, és már nem is lesz

Gyönyörű állapotú BMW M1 került eladósorba, és bár a típus eleve ritka, de ez egy Procar versenyváltozat, ami sosem állt rajtvonalhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés