Ha nem akarsz vérre menő versenyeket nyomni mások vagy a stopper ellen, csak úgy autóznál néha egy hatalmasat, ez a te kedvenc M-es kis BMW-d!

A tavaly felfrissített 2-es Coupét már kipróbálhattuk egyszer, dízelmotorral és hátsókerék-hajtással. A 220d-ben feleennyi se volt lóerőből, mint ebben a lilában, hengerből pedig csak négy jutott neki a bűvös BMW-s hatos szám helyett. És az autó már úgy, alapváltozatában is hitelesen idézte meg a BMW legendájának talán legromantikusabb korszakát, amikor a kicsi, kétajtós, elegáns és sportos szedánok voltak a márka legfontosabb modelljei. Az M240i xDrive pedig ezt a 02-es, E21-es, E30-as szellemiségét olyan erővel és dinamikával kombinálja, amivel már-már a BMW versenysport-élményét is megkapjuk egy utcai autóban, de még pont csak annyira, hogy azért ne fájjon.

A 2-es Coupé csúcsmodelljének orrában hosszában elhelyezett, háromliteres, soros hathengeres benzinmotor duruzsol mesésen finom járással, rezgésmentesen. Ugyanez a motor számtalan sokkal nagyobb BMW-ben is általános megelégedésre szolgál. Mondjuk az X7-ben, ott is 40i jelzéssel, 340 lóerőre beállítva, 2,5 tonnát cipelve. Szóval a kis 2-es kupé egyébként meglepően masszív 17 mázsája igazán nem okoz neki problémát, főleg, hogy ebben a modellben 374 lóerőt szedhetünk ki belőle.

Ha meg-megpöccintjük a gázpedált az álló autóban, mindig izgalmasan billen-csavarodik egy picit a kasztni. Valahol már itt elkezdődik az, amit klasszikus BMW-élménynek szoktunk nevezni. És ezt az élményt egy hajszálnyit sem töri meg sem az automata váltó, sem az összkerékhajtás.

A nyolcfokozatú automata az M-betűs 2-esben Steptronic Sport néven szerepel, ami a katalógus szerint a kocsihoz járó kormány mögötti váltófülekkel, gyorsabb kapcsolásokkal és rajtprogrammal tud többet a nem-sport alapváltozatnál. A valóságban viszont ez a váltó az M240i lelkének talán legfontosabb meghatározója. Annyira elképesztően gyorsan kapcsol, hogy a gyorsulás szinte villanyautósan folyamatos, leginkább csak a motorhangból érezni a váltások pillanatát. Az ember nem is hiszi el, hogy ez nem valami új duplakuplungos szerkezet. Pedig nem, csak tényleg felfoghatatlan, hogy egy klasszikus automata ilyet is tudhat. Talán a visszafogottabb nyomaték és erő miatt, de a váltó ebben a kocsiban még gyorsabbnak és precízebbnek tűnt, mint a valódi M-modellekben.

Az összkerékhajtás trükkje pedig az, hogy úgy csinál, mintha ott se lenne. Alaphelyzetben markánsan hátsókerekes az M240i viselkedése, de annyira, hogy aki nem tudja, hogy a kocsi csak xDrive-val kapható, el is hiszi neki, hogy csak a jó végén hajt a motor. Az autó mindig kapható egy kis játékos farcsóválásra, ha pedig a körülmények lehetővé teszik (biztonságos környezet, zárt pálya, all-you-can-eat akció a gumisnál stb.), kikapcsolt menetstabilizálóval kicsit is csúszósabb úton a hosszabb drifteket is úgy nyomja, mintha hátsókerekes lenne.

Segít ebben a hátsó sportdifi is. Csak közben valahogy mégis mindig stabilabb, gyorsabb és precízebb, mert az aktív központi differenciálmű szinte észrevétlenül előre is juttat a nyomatékból, ha nagyon durván túlpörögnek a hátsó kerekek.

Az M3/M4 persze durvább, viszont az M240i pont attól olyan remek, hogy nem annyira durva. Ereje még nem ijesztő, komfortját pedig még nem rontja le a túlzott M-esítés. Ez pontosan az a BMW, ami kellően kényelmes, csendes, high-tech és persze szép is a mindennapi közlekedésben, de már pont eléggé erős, gyors, pontos és kemény alkalmanként egy kis pályázáshoz is.

Most már értem, de amikor a dízelmotoros, hátsókerekes 2-es Coupé járt nálunk, még nem egészen értettem, miért kellett olyan látványosan túltervezni az autót futóműben, fékben, kormányzásban ahhoz a motorhoz:

Az egyik utolsó bajor mohikán: BMW 2-es Coupé-teszt

A BMW fenntart egy alternatív valóságot azoknak, akiknek a BMW még ma is sportos, elegáns, vezetési élmény köré épült kis kétajtósokat jelent.

A 2-es Coupéban remek arányban keveredik a divat és a praktikum. Ez még olyan BMW, amiben van nyolc fizikai rádióállomás-gomb is, iDrive-tárcsa is és érintőképernyő is. Az autó és az infotainment kezelése kényelmes, intuitív, gyors és könnyű a mélyebb szinteken is. A minőségérzet és az általános jóság érzete hibátlan. Rendben vannak az illatok, hibátlan kompromisszumban fut össze az ezerfelé állítható ülés komfortja és tartása, a klimatizálás hatásossága, csodásan szól a hifi, sok a fény nappal az üvegtető alatt és szép a fény este az állítható színű, erejű hangulatvilágítással. A Head-Up Display fényessége, kontrasztja mesés, szinte felesleges is alatta a digitális műszeregység, pedig az is jó, mint minden BMW-ben, mert elsősorban funkcionális és könnyen értelmezhető, nem pedig egy túldekorált önreklám, mint oly sok mai kocsiban.

Jó, lássuk be: a hátsó két ülés leginkább csak gyerekeknek való, még akkor is, ha a BMW maximalista lakberendezői úgy érezték, szükség van egy külön digitális irányítópanellel is felszerelt harmadik klímazónára is a hátsó traktusban. A csomagtartó viszont a lépcsős farban nagyobb, mint várnánk, kompakt autós méretű, csaknem 400 literes.

Összesen három apró, pici bosszantó dolgot sikerült feljegyeznem a kocsival töltött napok során. Egy: a klíma, mármint konkrétan a léghűtő-szárító főkapcsolója csak a menüben érhető el, pedig csaknem az összes többi beállítást sikerült megtartani a klímapanel gombsorában is. Kettő: a külső kilincs fogása pont olyan kellemetlen, darabos, rideg, mint a többi ugyanilyen kilinccsel szerelt mai új BMW-n. Három: az első ülések olyan hihetetlenül lassan másznak előre-hátra, amikor valaki beülne vagy kiszállnak a hátsó ülésre, hogy azt el lehetne adni szkeccs-alapötletnek valami hülye Zach Galifianakis-filmbe.

De tényleg ennyi. Imádtam az egészet, a Thundernight Metallic nevű mély-metál-lila fényezésétől a váltógombjáig, minden pillanatban, amit vele tölthettem. Még a benzinkúton is tudtam imádni, mert hogy kilenc literből százon megoldotta azt az ugyan polgári és felelős, de olykor azért mégiscsak meglehetősen erőteljes és gyors ötszáz kilométert, amit lenyomtunk együtt, az parádés. A BMW M240i xDrive Coupé nem csak egy szinte kristályosan szilárd egyéniségű, a márka legjobb hagyományait fókuszba gyűjtő BMW, hanem biztosan az egyik legjobb benzines sportautó most a piacon. Aki teheti, vegyen egyet, sőt: vegyen többet! És tegyen el párat zsírpapírba csomagolva azokra az elektromos időkre, amikor már nem lesz, mert nem lehet ilyen BMW többé.

Nehéz pontosan megmondani, hol is van az M240i helye a BMW kínálatában, de az biztos, hogy az iX helyezkedik el a lehető legmesszebb tőle a listában:

Kezdhetjük átírni a fejünkben, mit jelent az, hogy BMW! – iX xDrive40-teszt

A BMW iX nem tökéletes, de annyira hangulatos és különleges, hogy nagyon bele lehet szeretni. Pont, mint a hagyományos BMW-kbe, csak teljesen másképp.

BMW M240i xDrive Coupé

  • Motor 2998 cm3, soros, hathengeres turbómotor
  • Teljesítmény 375 LE 5500/min
  • Nyomaték 500 Nm 1900/min
  • Hossz/szélesség/magasság 4537/1838/1390 mm
  • Tengelytáv 2741 mm
  • Gyorsulás, 0-100 km/h 4,3 s
  • Végsebesség 250 km/h
  • Tesztfogyasztás 8,9 l/100 km
  • Csomagtér 390 l
  • Saját tömeg 1765 kg
  • Induló ár 18 870 000 Ft
  • Olyan, mint egy klasszikus kis BMW
  • Elképesztően gyors, fordulékony, agilis
  • A hétköznapokban is használható, csendes, kényelmes
  • Szűk hátsó traktus
  • A feneke nem szép
Player-méter
10
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Van benne feszültség! – megnéztük a vadonatúj Kia EV3-at

További cikkeink a témában