A BMW-nél nagyon rákapcsoltak, szinte minden modelljükből kínálnak konnektorról tölthető hibridet, és ez alól hamarosan a legkisebb szabadidő-autójuk sem kivétel. Az X1 után az X2 is zöld rendszámot kaphat.

A technika már készen volt, ezért nem meglepetés, hogy a BMW-nél újabb modellekhez is felhasználták: a 225xe után az X1 és a vele rokonságban álló X2 is megjelent plug-in hibrid változatban.

Ez most nagyon összejött – BMW X2-teszt

Jól néz ki, jó stílusú, jól használható, jó autó, amit jó vezetni. Kell ennél több?

Az xDrive25e névre keresztelt modell, mivel konnektorról is tölthető, ezért nálunk kiérdemeli a zöld rendszámot.

A motorházfedél alatt az 1,5 literes, turbós háromhengeres benzinmotor dolgozik, ezúttal 125 lóerős teljesítménnyel és 220 Nm nyomatékkal, hozzá egy hatfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. A hátsó kerekek forgatásáról egy 95 lóerőre és 165 Nm-re képes elektromotor gondoskodik,

így lesz összkerékhajtású a hibrid BMW.

A kombinált teljesítmény 220 lóerő, a maximum nyomaték 385 Nm, amivel elég fürge tud lenni a BMW két legkisebb SUV-je: az X2 már 6,8 másodperc alatt gyorsul százra és 195 km/óra a végsebessége.

Az akkumulátor egy feltöltésével 54 kilométert képes megtenni tisztán elektromosan a gyári adatok szerint.

A feltöltés otthoni konnektorról 5 órába telik, de a BMW-től megvehető fali töltővel valamivel gyorsabb,

két és fél óra alatt 80 százalékos töltöttség érhető el. A hibrid BMW-knek valamivel kisebb a csomagtartója, de a tágasabb X1-nek is marad 450 liter a hátsó ülések mögött, és 750 kilogrammot vontatni is lehet vele.

Ez is érdekelhet:

Végre olyan erős lett a BMW X2, mint amilyennek kinéz

M35i változatban is jön a kompakt szabadidő-autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve