A Magyar Nagydíj után a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szenzációs szárnysegédnek nevezte a Valtteri Bottast, aki ettől rendesen megbántódott.

Bottas a Magyar Nagydíj legvégére hagyta a futam minden izgalmát, ugyanis előbb az őt előzni próbáló Sebastian Vettelnek, majd két kör múlva Daniel Ricciardónak ment neki, így pedig a második hely helyett, csak az ötödik jött össze (plusz még 10 másodperces büntetést is kapott).

Toto Wolff csapatfőnök a versenyután elmondta, hogy sajnálja, hogy a finn nem tudott dobogóra állni, pedig olyan jó szárnysegédje Lewis Hamiltonnak, megérdemelte volna. Bottasnak ez a kijelentés nagyon fáj:

„Először is, a szárnysegéd kifejezés bánt. Másodszor pedig nem látom, hogy bármi pozitív is történt volna velem ezen a versenyen. Jobb eredményre vágytam. Azt gondoltuk, hogy meg tudjuk csinálni egy kiállással, de hamarabb kellett kerékcserére mennem, hogy tudjunk védekezni Kimi ellen.”

És az sem tetszett neki, hogy már a szezon felénél kijelentsék, hogy az ő dolga mindössze csak annyit, hogy újabb vébécímhez segítse Hamiltont:

„Még csak a szezon felénél járunk, azt hiszem, hogy beszélnünk kell a csapattal a verseny után.”

Ezt történt a Hungaroringen:

Bottas majdnem elcseszte Vettel és Ricciardo versenyét, végül csak a sajátját sikerült

A legvégére hagyta a Magyar Nagydíj minden izgalmát a Mercedes finn pilótája.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve