Így már tudjuk, hogy Lewis Hamilton csak egy dologban volt jobb nála.

Bottas harmadikként zárta az idényt első mercedeses szezonjában, csak csapattársa, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel gyűjtött nála több pontot. A finn az idény során elég hullámzó teljesítmény nyújtott – kapta is a néhol jogos, néha erős kritikákat rendesen –, de ő ettől függetlenül elégedett (és persze annyira elégedetlen, amennyire azt ilyenkor illik előadni).

Szerinte amúgy Hamilton csak egy dolog miatt volt jobb nála, ez pedig abból fakad, hogy jobban ismerte az autót.

Az biztos, hogy az új aerodinamikai előírások miatt 2017-ben kicsit megváltozott az F1-es autók formája, viszont a mechanikai viselkedése nem annyira jelentősen, ami az ilyen szempontból (is) nagyobb tapasztalattal rendelkező Hamiltonnak kedvezett.

Ugyanakkor az jól látszott rajta az idény során, hogy fejben összeomlott, majd nagyjából a helyére sikerült tennie magában a dolgokat, de ez a mentális hullámvasút egy nagyon fontos különbség a jó és a jobb pilóta között. Talán azért ezt is tudja.

Néha még a saját csapattársa is odaszúr neki

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés