Pascal Picci váratlanul távozott, most már azt is lehet tudni, miért.

Az Alfa Romeo egy teljesen új pilótapárossal vág neki a következő idénynek. A visszavonuló Kimi Räikkönen helyét Valtteri Bottas, míg Antonio Giovinazzi helyét a kínai Csou Kuan-jü veszi át. Ez azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését, az Alfát üzemeltető Sauber Holding elnöke, Pascal Picci például inkább lemondott – ez még a novemberi Mexikói Nagydíj hétvégéjén történt, de csak most indokolta meg döntését a motorsport.com olasz kiadásának adott interjújában:

„Nem szeretném, ha a jövőben bármilyen közöm is lenne Frederic Vasseur (csapatfőnök – a szerk.) vezetőségéhez”

– mondta Picci, majd ennél konkrétabban is fogalmazott:

„A versenyzők kiválasztásának módszere éket vert közém és a jelenlegi vezetőség közé. Sajnálom, hogy Antonio már nincs ott, de örülök Csou érkezésének.”

Mindebből pedig nem nehéz összerakni a képet, hogy a Picci és Vasseur közötti konfliktus Bottas leigazolása miatt alakult ki, de itt nem konkrétan a finn személye jelentheti a problémát, hanem inkább az, hogy az Alfa Romeo és a Ferrari szoros partnersége meggyengült, Vasseur pedig ezt rögtön ki is használta.

(Forrás: motorsport.com, planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Alonso: Baszd meg, nagyon régóta várok már erre!

Alonso megkapta a kérdést, amire az adott pillanatban ember nem válaszolt volna másképp.

Schumacher: Verstappennek esélye sincs a világbajnoki címre

Szerinted? Verstappen előnye nyolc pont Hamiltonnal szemben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.