Amióta az AMG a Mercedes saját részlege, azóta egyáltalán nem szokatlan, hogy egy AMG-modellnek is lehet Brabus-változata. A plug-in hibrid S 63-ból a Mercedesekre szakosodott tuningcég csinált igazi éjfekete rombolót.

2022-ben mutatta be a Mercedes az S-osztály jelenlegi generációjának legsportosabb változatát, és a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt S 63 AMG E Performance igazi nehézbombázó lett, nem csak a 2,6 tonnás tömege miatt. 4 literes biturbó V8-as motorja ugyanis már önmagában is 612 lóerős, a hibrid hajtással együtt pedig több mint 800 lóerőre és egészen elképesztő gyorsulásra képes. A Brabusnál úgy gondolták, hogy ezen is lehet még egy kicsit csavarni.

A hajtáslánc teljesítményét tovább fokozták, így a Brabus által felkészített S 63 már 930 lóerőre képes,

innen már érthető a Brabus 930 neve. A nyomatéka is állakat ejt, az 1510 Nm még elképesztőbb, ha belegondolsz, hogy egy benzines személyautóról van szó. Az 5,3 méteres luxusautó ezzel 3,2 másodperc alatt gyorsul százra, egy tizeddel hamarabb az S 63-nál, és a 290 km/órás végsebessége sem feláras tétel, mint az AMG-nél.

Feketébe és szénszálas anyagba csomagolták a Brabus újdonságát, a 22 colos, matt fekete Monoblock felnik is csodálatra méltók, akárcsak a nemes fekete bőrkárpit gyémántmintás varrása, az ülésekbe pedig a 77-es számot hímezték, utalva a Brabus cég 1977-es alapítására.

Nem csoda, hogy a Brabus is csak egy német szóval tudja jellemezni: a vollkommen a tökéletesség érzését jelenti.

Ez is érdekelhet:

Igazi atomvillanás a Mercedes-AMG S 63

Több mint 800 lóerővel és 1430 Nm nyomatékkal a Mercedes-AMG S 63 E Performance mindenen túltesz a luxuslimuzinok között.

A Brabusnál sem lett izmosabb a Mercedes-AMG EQS

Nem erősebbé, hanem takarékosabbá tették az AMG elektromos limuzinját.

A Brabus megmutatja, hogy mindig van egy nagyobb hal

Mindig képes bebizonyítani a Brabus, hogy valami sosem lehet elég fekete, elég feltűnő és elég erős, még a Mercedes S-osztályok csúcsa, a Maybach sem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.