A Mercedes a papíron a Red Bullnak kedvező pályán győzte le riválisát.

Eddig izgalmasan alakult a São Pauló-i Nagydíj versenyhétvége: Lewis Hamilton megnyerte az időmérő edzést, de szabálytalan hátsó szárny használata miatt csak a mezőny legvégéről rajtolhatott a szombati 24 körös sprintkvalifikáción, ahol végül az ötödik helyen végzett. Ám a címvédő így is csak a tizedik helyről indulhatott a vasárnapi futamon, merthogy motorcsere miatt öt hellyel hátrasorolták – a végleges rajtrácsot ITT tudod megnézni.

Közben Verstappen újabb két ponttal tudta növelni előnyét Hamiltonnal szemben, a hollandot ugyanis Bottas mögött a második, azaz két pontot érő helyen intették le a sprintfutamon – ugyanakkor a Red Bull hátránya két pontra nőtt.

A futamon a Red Bull rögtön a rajt után rögtön lépéselőnybe került, Verstappen és csapattársa, Pérez is megelőzte a pole-ból induló Bottast, ugyanakkor Hamilton már az első kör végére feljött a hatodik helyre, négy körrel később a harmadikra, a 18. körre pedig már a második volt, ráadásul hamar egy másodpercen belülre került a hollandhoz képest – parázs csaták alakultak ki közöttük:

 

Egyébként a sportfelügyelők vizsgálták a fenti esetet, úgy tűnt, hogy Verstappen kivezette a pályáról Hamiltont, ám a holland megúszta egy figyelmeztetéssel.

Az 59. körben Hamilton támadásait már nem tudta Verstappen kivédekezni, a hétszeres világbajnok pedig az élre állt, a Red Bull-os pedig elengedte a versenyt és a biztos második helyet választotta – nem is tehetett mást, a brit az új Mercedes-motor miatt lényegesen gyorsabb volt riválisánál.

Végül Hamilton nyert, Verstappené a második, Bottasé pedig a harmadik hely lett:

Verstappen előnye 14 pontra csökkent, míg a Red Bull hátránya így 11 pontra nőtt – mindez azt jelenti, hogy a Mercedes a papíron a Red Bullnak kedvező pályán győzte le riválisát.

Eközben...

Úgy tűnik, Hamilton pszichológiai hadviselésbe kezdett Verstappen ellen

Mindent bevet Hamilton, ami nem is csoda, hiszen öt futammal a vége előtt 12 pont a hátránya a hollanddal szemben.

Már saját csapata sem Hamiltont tartja esélyesnek a vb-címre

Akár egy verseny alatt megváltozhat minden.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában