Kialakult a szombati sprintkvalifikáció rajtrácsa.

Idén három versenyhétvégén is megváltozik az időmérő lebonyolítása*, ebből az elsőre most, a Brit Nagydíj versenyhétvégéjén kerül sor, a pénteki időmérő edzés eredménye pedig már meg is van.

A vasárnapi futam kvalifikációs menetrendje:

  • a pénteki napon lesz egy három részre tagolt, kieséses rendszeren alapuló időmérő edzés, ami meghatározza
  • a szombati 100 kilométeres sprintfutam rajtrácsát, ami viszont a vasárnapi hagyományos futamon rajtrácsáról dönt – itt egyébként vébépontokat is osztanak, a dobogósok három, kettő és egy pontot kapnak.

Lewis Hamliton hazai pályán nyerte meg a Brit Nagydíj időmérőjét, mögötte mindössze 75 ezreddel maradt el a világbajnoki pontverseny éllovasa, Max Verstappent – mutatjuk a szombati sprintkvalifikáció rajtrácsát:

Meglepetés – illetve már talán annyira nem is az – George Russell helyezése, aki ismét a Q3-ba verekedte be magát és végül a nyolcadik helyre hozta be a Williamst. A fiatal brit rendre csodát művel ezzel a sokkal szebb napokat látott istálló autójával – az lenne a fura, ha jövőre nem a Mercedes színeiben látnánk versenyezni.

Az időmérős edzés érdekessége egyébként az volt, hogy a pilóták lágy gumikat használhattak, mindösszesen négy garnitúra állt a rendelkezésükre.

Szombaton 17:30-kor jön a sprintkvalifikáció, ami a vasárnapi futam rajtrácsáról dönt majd.

Eközben...

A Mercedes Vettel miatt nem jelenti be Hamilton csapattársát

A Mercedes nem akarja elkövetni azt a hibát, amit a Ferrari.

Úgy tűnik, megvan Verstappen csapattársa 2022-re

Állítólag már csak a szerződés időtartama a kérdéses.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
39% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés