Minden Bugatti különleges, mert nincs két egyforma autó, hiszen a legapróbb részletekig személyre szabható szupersportautó lehetőségével élnek is azok a szerencsések, akiknek jut egy az ötszáz darab közül. Néha viszont még Molsheimben is akadnak kiemelkedő példányok, mint a négyszázadik Chiron.

Amikor azt mondják, hogy a Bugatti Chiron minden pontja egy mérnöki remekmű, arra nem szabad legyinteni. Lehet, hogy a megalomán számok mindenről elvonják a figyelmet, de elég belegondolni abba, hogy a karbon karosszériaelemek fényezés nélkül is remekül mutatnak rajta. Szénszál erősítésű műanyag elemein szálak szövésének a megfelelő irányban kell állnia és folytatódnia az illesztések után is, harmonizálva a felette és alatta lévővel.

Ehhez pedig gondos tervezés és hibátlan kivitelezés szükséges, ami a Bugattinál alapfeltétel.

Ez csak egyetlen részlet a tengernyi alkatrész közül, amikből aztán összeáll a Chiron Super Sport, melyet leginkább elnyújtott hátuljáról lehet felismerni. A leggyorsabb Chironon a kipufogók elrendezése is függőleges, de a 400. legyártott példányhoz a páros üvegtetőt is megrendelték.

Nem sima nyers karbon a karosszéria, hanem sötétzöldre színezett, amihez tökéletesen passzoló fekete és zöld kombinációjú utastere van.

8,0 literes, W16-os motorját négy turbóval fújták meg, amivel az 1600 lóerős autó 12,1 másodperc alatt gyorsul 300 km/órás sebességre, a száguldás vége 440-nél van. Ezen felül további 100 darab Chiron készül majd a Bugattinál, aztán a versenypályára tervezett Bolide modellel és a Mistral roadsterrel ér véget a 16 hengeres motor pályafutása.

Ez is érdekelhet:

Tökéletes múltidéző a Bugatti Centodieci

Igazán jellegzetes még a '90-es évek szupersportautói között is a Bugatti EB110 Supersport, melynek szép emléket állít a modern Centodieci.

Kész a sebességrekorder Bugatti Chiron első nyolc példánya

Az utakra kerülhet a 440 km/órára képes szuperautó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve