Kultúrpercek az autópályán.

„Na, az ilyen figurákat kell örökre kivonni a forgalomból” – írja egy kommentelő a BpiAutósok videója alatt. És tényleg, a videó főszereplője alapján lehetne definiálni, ki az, akinek alapvetően soha nem szabadna jogosítványt adni, de ha ez a hiba már megtörtént, akkor azonnal és véglegesen el kellene venni tőle.

A kamionosnak sem jár dicséret, hogy az őt az autópályán jobbról, majd a forgalomtól elzárt területen előzni próbáló Passatra ráhúzta a kormányt, ám erről nagyon hatékonyan vonja el a figyelmet az autós, aki az első szabálytalansága után még bőven tudja fokozni a helyzetet. Amikor észlelte, hogy jobbról nem tud elmenni a kamion mellett, a lezárt munkaterületen át balról került elé. Utána azt látjuk, hogy a kamion megáll, hamarosan kiderül, azért, mert a passatos megállt előtte, kiszállt, kényelmesen odasétált a fülke mellé, majd – a videót készítő autós leírása szerint – a kezében lévő vasrúddal (?) betörte a vontató ablakát, majd visszaballagott a kocsijához, beült és elhúzott.

Volt már rá példa, hogy hasonló agresszív viselkedésről készült videó alapján nemcsak azonosították a vezetőt, hanem utána azt is megállapították, hogy személyisége miatt alapvetően alkalmatlan a vezetésre – nem tudjuk, van-e jogosítványa egyáltalán a passatosnak, de talán joggal bízunk benne, hogy ha van, akkor ezután már nem lesz.

Szerinted mit érdemel a passatos?

Ez is érdekelhet:

Kétszer büntetőfékezett a tanulóvezető előtt Szegeden, egyszer tiltanák el a vezetéstől, de örökre

Plusz felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot is indítványoztak.

Két gyereke is ott ült egy büntetőfékező barom kocsijában, aki utána bátran ki is szállt ordibálni

Akár négy és fél évre is olyan helyre kerülhet, ahol csak cellák és folyosók vannak, autók és utak nem.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés