Az elsőfokú ítélet szerint felfüggesztett börtönbüntetést is kapott.

2020. augusztus 22-én történt az eset, és alig több mint három év után meg is született az elsőfokú – nem jogerős – ítélet. De nézzük először, mi is történt:
A jaguaros férfi érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett 70 helyett kb. 85 km/órás sebességgel haladt a budai Egér út belső sávjában, amikor besorolt elé egy autó, ezért a jaguarosnak lassítania kellett. A másik autós nem sokkal később visszatért a külső sávba, de addigra a jaguaros idegállapotba került, egy ideig mellette haladva mutogatott, majd bevágott a kocsi elé, és befékezett. Ezért az autós félrerántotta a kormányt, és nekiütközött egy harmadik, a belső sávban érkező autónak, amelynek a fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

A szimpatikus jaguaros ezután a lehúzott ablakon kinyúlva felfelé tartott hüvelykujjával jelezte, hogy elégedett, majd elhajtott.

Bár nem sérült meg senki, az ügyészség szerint „a vádlott a szándékos, a közlekedési szabályokat súlyosan sértő »büntetőfékező« manőverével közvetlen veszélynek tette ki a két összeütköző jármű vezetőinek és utasainak az életét és testi épségét”, a két ütköző járműben pedig összesen több mint másfél millió forintos kár keletkezett. A jaguaros férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint két rendbeli rongálás bűntettével gyanúsították meg.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és ezért őt egy év hat hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a járművezetéstől.

Szerinted megfelelően súlyos az elsőfokú ítélet?

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentést kért – az RTL Híradó információja szerint a jaguaros arra hivatkozik, hogy műszaki hiba miatt kellett lassítania, és nem vette észre, hogy balesetet okozott.

(Forrás: Magyarország Ügyészsége)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve