725 kilométeres hatótávval, önvezető funkcióval és kényeztető luxussal gördül be a Escalade IQ, mely a Cadillac hatalmas szabadidő-autóját viszi az elektromos jövőbe.

Semmilyen szinten nem passzol a politikai korrektségben fürdő világhoz, mégis a mai napig igazi státuszszimbólum a Cadillac Escalade, mert a legfényűzőbb full-size SUV egyet jelent az amerikai álom beteljesülésével. Eddig jellemzően nyolchengeres benzinmotorokkal (és egy hathengeres dízellel) volt elérhető az Escalade, most azonban bemutatták a Cadillac Escalade IQ-t, a teljesen elektromos változatot.

Amíg a 90-es évek végén az Escalade karrierje egy GMC-re ragasztott címerrel indult, addig az Escalade IQ egy új villanyos platformra épül.

Gyorsan kellett a válasz arra az ütőkártyára, amit a Lincoln a Navigatorral felmutatott, ezért a General Motors fogta a GM Yukon Denalit és néhány kozmetikai trükkel Cadillac-et varázsoltak belőle. A siker így is borítékolható volt, hiszen az Escalade számos tehetős ember felhajtóján ott parkolt, ebben fotózták le a sztárokat Hollywoodban és táncoltak körülötte a zenés videoklipekben. Ez a népszerűség valószínűleg az elektromos változattal is változatlan marad, ha nem fokozódik.

Mintha egy gördeszkára épülne, olyan a Cadillac Escalade IQ alapja, mely a General Motors kifejezetten elektromos autók számára fejlesztett, moduláris architektúrájára épül. Ahogyan a legtöbb villanyautó esetében, úgy ennek a deszkának is az akkumulátor adja a lapját és tengelyenként egy villanymotor az összkerékhajtást. Ezekre az alapokra pedig akár egy olyan gigantikus szabadidő-autó is felépíthető, mint ez itt.

Izgalmas számokat is hoz a Cadillac Escalade IQ, mely alapvetően 680 lóerős a rendszerteljesítmény, de rövid időre 750 lóerőt is képes leadni. A 24 colos felnik mögött lévő adaptív légrugós felfüggesztés akár 50 mm-rel képes leültetni vagy 25 mm-rel megemelni a karosszériát. Összkerék-kormányzása 12 méterre csökkenti az 5,7 méter hosszú és 3,5 méteres tengelytávú óriás fordulókörét. Orrában 340 literes, hátul pedig 670 literes a csomagtartója.

Akár kétirányú töltést is képes kezelni a rendszer, aminek legnagyobb és egyben teherviselő eleme a 200 kWh kapacitású lítiumion akkumulátor. Összehasonlításképp még a BMW i7 M70 xDrive elektromos luxuslimuzinban is csak 101,7 kW-os van. Gyári adatok szerint a Cadillac akár 725 kilométert is képes megtenni egy feltöltéssel, a valósághoz jóval közelebb álló EPA mérésére még várni kell. A 800 voltos töltés viszont elég meggyőző, amivel tíz perc alatt 160 kilométerre elég energiát vesz fel az autó.

Felhőn keresztül frissülő rendszere később arra is képes lesz, hogy visszatápláljon az elektromos hálózatba vagy szükség esetén más fogyasztókat vagy villanyautókat is lehet tölteni majd a Cadillac Escalade IQ-val.

Nagyjából 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra a 4 tonnánál is nehezebb elektromos Cadillac.

Dinamizmusánál azonban sokkal érdekesebb a klasszikus kényelem és a modern technika találkozása az utastérben. A Cadillac Escalade IQ igazi luxusautó, tehát a minden irányban állítható bőrfotelek fűtéssel és szellőztetéssel, valamint masszázzsal kényeztetnek. Még csak vezetni sem kell feltétlenül, mert elérhető hozzá a Super Cruise, tehát a Cadillac saját fejlesztésű, folyamatosan tanuló önvezető rendszere.

Faltól falig nyújtózkodik a műszerfal 55 colos kijelzője, melyen a digitális óracsoport és a fedélzeti rendszer jelenik meg. Az utas előtti kijelző speciális bevonata miatt a vezető szemszögéből nem látható, továbbá a hátsó két fotelen utazóknak is jut önálló szórakoztató rendszer 12,6 colos kijelzővel, vezeték nélküli töltővel és különböző csatlakozási módokkal. Az Escalade IQ rendelhető akár hétszemélyes változatban is, harmadik üléssorral.

Állítható színű hangulatvilágítás, tökéletes hangzású hifi és pazar forma adja az Escalade IQ vonzerejét. A széles maszk mellett függőlegesen állnak rajta a LED-es fényszórók, hátul pedig osztottak a lámpák. Igazán feltűnő jelenség a Cadillac, melynek légellenállási együtthatója 15 százalékkal kedvezőbb, mint a benzinmotoros változatoké.

Ez is érdekelhet:

A Cadillac is elkészült az elektromos luxusautójával

Mutatjuk a BMW i7 és a Mercedes EQS amerikai riválisát.

A világ leghosszabb gyártósorán készült – a Cadillac Allanté-sztori

Boeing 747-esekkel szállították a félkész autókat Olaszországból Detroitba, szerinted jó üzlet volt?

Szédületes pályagépet mutatott be a Cadillac

Nem egészen ez jutna eszedbe a Cadillac nevéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy vezető idegsebész Michael Schumacher állapotáról beszélt

Ilyen a herceg autógyűjteménye egy adóparadicsomban

Bácsimopeddel gurult az M4-esen egy bácsi

További cikkeink a témában