Az elektromos autók csúcsára érkezik a Cadillac újdonsága, a Celestiq névre keresztelt limuzin, aminek már a formája is szakít a hagyományos lépcsőshátú dizájnnal.

Sokáig csak lépcsőshátú karosszériával lehetett elképzelni a luxuslimuzinokat, de az elektromos autók kora ezt is megváltoztatja. A BMW még kitart a háromdobozos felépítés mellett az új i7-tel, de a Mercedes már szuperáramvonalas, ötajtós formát alkotott az EQS-nek. A Cadillac pedig még tovább ment egy lépéssel, az új Celestiq szinte már kombis alakú lett.

Csak azért nem mondhatjuk meglepetésnek a dizájnját, mert a Cadillac azonos néven már bemutatott idén egy tanulmányautót, de

akkor még nem sejtettük, hogy szinte változatlan formában gyártásba is kerül a Celestiq.

A több mint 5,2 méter hosszú limuzinnak nemcsak a hatalmas maszk, de a bumerángformájú hátsó lámpák is egyedi külsőt adnak.

Bepillantva az utastérbe egyértelművé válik, hogy

a Cadillac erős választ adott a Mercedes másfél méter széles Hyperscreen műszerfalára.

A Celestiq is teljes szélességű, 55 colos kijelzőt kapott, még egy 11 colos érintőkijelző került a középkonzolra az autó funkcióinak kezelésére, a hátsó pedig utasok két 12,6 colos képernyőt nézhetnek és egy 8 colos távirányítót használhatnak.

A Celestiq ugyanarra az Ultium padlólemezre épül, mint a Cadillac első elektromos autója, a crossoverek közé érkező Lyriq. A padlóba épített akkumulátor ennek megfelelően jókora, 111 kilowattóra kapacitású, és bár

a 483 kilométeres hatótávja nem kiemelkedő, a töltése legalább gyorsan megy,

megfelelő oszlopról akár 200 kilowattal.

Nem lesz lassú a Celestiq gyorsulása sem, amiről a 600 lóerős, 868 Nm nyomatékra képes hajtás gondoskodik,

a Cadillac elektromos luxusautója ezzel négy másodpercen belül rajtol százra.

A luxusautóhoz méltó komfort és útfekvés érdekében összkerékhajtás, hátsókerék-kormányzás, aktív stabilizátorok és adaptív lengéscsillapítás is kerül az autóba.

A riválisait, a BMW i7-est és a Mercedes EQS-t egyre gyakrabban láthatjuk az európai utakon, de a Cadillac Celestiq egyelőre az amerikai vásárlók kiváltsága marad. Nem sokan örülhetnek a 2023-ban gyártásba kerülő elektromos luxuslimuzinnak, hiszen mindössze naponta kettőt szerelnek majd össze belőle, egyenként 300 ezer dolláros áron.

Ez is érdekelhet:

A Cadillac ezzel a modellel vált az elektromos autókra

Az elektromos autók Cadillacje egy gyártásba került tanulmányautó.

A világ leghosszabb gyártósorán készült – a Cadillac Allanté-sztori

Boeing 747-esekkel szállították a félkész autókat Olaszországból Detroitba, szerinted jó üzlet volt?

Szédületes pályagépet mutatott be a Cadillac

Nem egészen ez jutna eszedbe a Cadillac nevéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés