A legutóbbi futamot vakbélgyulladás miatt volt kénytelen kihagyni a Ferrari spanyolja.

Carlos Sainz Jr. vakbélgyulladás miatt kénytelen volt kihagyni a szezon második versenyhétvégéjének nagyobb részét, beleértve a Szaúd-arábiai Nagydíj vasárnapi futamát is. A spanyol helyét a Ferrari tartalékpilótája, az F2-ben szereplő Oliver Bearman ugrott be, aki első királykategóriás időmérőjén a 11. helyre kvalifikálta magát, majd versenyen a hat világbajnoki pontot érő hetedik helyen ért célba.

A dzsiddai versenyhétvége és Sainz vakbélműtéte óta eltelt lassan két hét, a Ferrari pedig közölte, hogy

a 29 éves spanyol mostanra olyan jó állapotba került, hogy „várhatóan visszatér”,

és „minden valószínűség szerint Charles Leclerc-rel együtt a mezőny elején fognak harcolni”. Fred Vasseur csapatfőnök egyébként a dzsiddaihoz hasonló eredményre számít Melbourne-ben is – a szaud-arábiai futamon a két Red Bull-pilóta, Max Verstappen és Sergio Pérez mögött Leclerc végzett harmadikként.

(Forrás: Formula1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megvan, ki válthatja Lewis Hamiltont a Mercedesnél?

Nem járna rosszul vele a Mercedes, az biztos.

Ez a két pilóta pótolhatja Verstappent, ha valóban távozik a Red Bulltól

Sőt, mindkét pilóta érkezése sem kizárható a Red Bullnál.

Három pilóta sem lehet ott a 2025-ös rajtrácson a jelenlegi mezőnyből

A három távozó pilóta helyére viszont csak egyetlen teljesen újonc érkezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.