A Ferrari pilótája nem volt boldog a melbourne-i káoszfutam leintése után.

Bár a Max Verstappen győzelmével záruló bizarr befutójú káoszfutamon negyedikként intették le Carlos Sainz Jr.-t Melbourne-ben, mégis pont nélkül maradt. A Ferrari spanyol pilótája ugyanis ötmásodperces időbüntetést (és két büntetőpontot) kapott, amiért a második piros zászlós megszakítás utáni rajtnál megforgatta Fernando Alonsót, ezzel pedig a 12. helyre esett vissza.

Alapesetben ez az plusz öt másodperc csak néhány helyet jelentett volna, ám mivel jelen esetben a biztonsági autó mögött fejeződött be a futam, így ez sokkal több és sokkal fájóbb pozícióvesztést eredményezett – Sainz így reagált a hírre, amikor a versenymérnöke közölte vele a büntetés tényét és mértékét: „Nem, ez nem lehet! Megérdemlem a pontszerzést. Ez elfogadhatatlan. Mondd meg nekik. (...) Ez a büntetés túl súlyos”.

A leintést követően Sainz forrongott, még az első interjúja előtt közölte, hogy mielőtt bármit is mondana, még egyeztet a büntetéséről a bírókkal:

„Nem kommentálom a büntetésem, amíg nem beszéltem a döntéshozókkal. Ez a határozat hosszú évek alatt a sportág legnagyobb szégyene. Inkább nem mondom ki, mit gondolok most.”

Az FIA magyarázata szerint a rendelkezésre álló adatok, videók és telemetria alapú bizonyítékok alapján Sainz egyértelműen vétkesnek találtatott az esetben, a büntetést érő megmozdulása pedig szankciót von maga után, függettlenül attól hogy a vétség versenykörön történt-e vagy sem.

(Forrás: The Race, Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Idény végén lejár Hamilton szerződése, most megtörte a csendet a jövőjével kapcsolatban

El tudnád képzelni Lewis Hamiltont egy másik Forma–1-es csapatnál?

Azt állítják, Alonso a pénzéhsége miatt nem nyert még több világbajnoki címet

Az biztos, hogy Fernando Alonso képességei alapján több világbajnoki címre lenne hivatott.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés