Miután a Ferrari csapatfőnöke lemondott, az új csapatfőnök feladata lesz maradásra bírni a Charles Leclerc-t.

Olasz lapértesülések szerint komoly esély van rá, hogy a Ferrari-pilóta Charles Leclerc átigazoljon a Mercedeshez. A Formulapassion.it pedig már azt is tudja, hogy a fiatal monacói már jelezte is, hogy Lewis Hamilton visszavonulásával a Mercedeshez szerződne – szerződése elméletileg 2024-ig köti a maranellói istállóhoz.

Mindennek hátterében némi sértettség, sértődöttség állhat, ugyanis Leclerc állítólag azt nehezményezi, hogy a Ferrari tegnap menesztett csapatfőnöke, Mattia Binotto nem tette meg őt első számú pilótának a csapatnál a 2022-es idényben, miközben ő lépett elő Max Verstappen legfőbb riválisává.

Binotto utódjának tehát kulcsszerepe lesz abban, hogy Maranellóban tartsa Leclerc-t. A híresztelések szerint egyébként a Ferrari Frédéric Vasseurt szeretné elcsábítani az Alfa Romeótól, vagyis az ő feladat lenne maradásra bírni a monacóit. Vasseur kinevezése pedig valószínűleg meg is oldaná ezt a helyzetet, többek között azért is, mert a francia hisz a csapaton belüli pilóta-hierarchiában, tehát nyíltan vállalja az első és második számú versenyző kinevezését, és mert mindkét fél jó kapcsolatot ápol Leclerc menedzserével, Nicolas Todttal (ő Jean Todt korábbi Ferrari-csapatfőnök fia), ami nyilvánvalóan meghatározó lehet a pilóta döntésében. Egyébként Leclerc és Vasseur már dolgozott együtt még az Alfa Romeónál a 2018-as idényben – nézd csak:

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Utódja szerint teljesen normális, hogy lecserélték Schumachert

Nico Hülkenberg egyáltalán nem sajnálja a menesztett Mick Schumachert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
18% 4-7 éve
18% 8-10 éve
42% +10 éve