Nem teherhordásra szánták, de elképesztően látványos lett ez a légrugós rendszerrel szerelt hatvanas évekbeli Chevrolet, amit jókora V8-as motor hajt.

A Chevrolet már több mint száz éve gyárt pick-upokat, és a hatvanas években mutatták be az egyik legnépszerűbbet, a C-szériás könnyű kisteherautójukat. Mai szemmel nézve a C10-ből már a gyári kiadás is elképesztően stílusos, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még látványosabbat kihozni belőle.

A képeken látható autót 2018-ban a Wrench’d című tévéműsor forgatása során építették, és nehezen tudjuk levenni róla a szemünket. A feketére fényezett, fehér tetős C10-est

még feltűnőbbé teszi az Accuair légrugós rendszer, amivel teljesen le lehet ültetni az autót.

A rendszer a platón kapott helyet, ezért azt stílusos faburkolattal fedték le.

A C10 abban a korban született, amikor egy pick-up legkisebb motorja is 3,8 literes soros hathengeres volt, de a Chevrolet még az 5,4 literes V8-assal is gyártotta az autót. A képeken látható példányba az utóbbi került, négyfokozatú automata váltóval.

A teljesítményét nem árulták el, de minket úgyis inkább a hangja érdekelne.

A Chevrolet kabinját is igényesen alakították át, amit csak lehetett, krémszínű bőrrel borítottak be, és a modern extrákról sem kell lemondani, klíma és Bluetooth-kihangosító is van az autóban, méghozzá retró stílusú kezelőfelülettel. A pick-upot a Bring a trailer oldalán hirdették meg, jelenleg 37 ezer dollár felett jár a licit.

Ez is érdekelhet:

Csodás veterán lett ebből a platós Chevrolet-ből

Száz éve készülnek Chevy pick-upok, ez éppen betöltötte az ötvenet.

Felvennénk ezt a lányt ezzel a Chevy pick-uppal, ha stoppolna

Szerencsére lenne még hely neki az El Caminóban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve