Teljesen elképzelhetetlen, hogy a Texas állambeli Hennessey-nél ne hozzanak ki messze többet egy autóból, mint ami benne volt. Most a Chevrolet Corvette Stingray-t vették kezelésbe, aminek meg is lett az eredménye.

Minden korábbi hagyománnyal szakított a nyolcadik generációs Chevrolet Corvette, mely középmotoros lett és már nem kapható kézi váltóval, a leggyorsabb változata pedig nem csak hibrid, de az első kerekei is hajtottak. Igazi szentségtörésnek tűnhet, de erre mind azért volt szükség, hogy jobb versenyautó váljon belőle és megszorongassa a középmotoros európai sportautókat.

Aki hagyománytisztelő, annak egy kicsit fáj az új Corvette, de a Hennessey-nél nem olyan válogatósak, ennek is megmutatták, milyen az, amikor valami a soknál is több.

Igazi mérnöki remekmű az új Corvette Z06-os 5,5 literes, V8-as motorja, hiszen az elődjével ellentétben itt nem kompresszorral masszíroztak ki belőle brutális teljesítményt, hanem szívó változatban ad le 670 lóerős teljesítményt 8600-as fordulaton.

Alapváltozata sem szerény, a Corvette Stingray-ben egy 6,2 literes, szintén szívó V8-as van, mely 495 lóerős és 637 Nm nyomatéka van. Ehhez nyolcfokozatú, duplakuplungos automata váltó csatlakozik. Az egészben bőven akad potenciál.

Ebből könnyen kitalálható, hogy Texasban mi fordult meg a tuningcég fejében. Ha feltöltő nélkül ennyire erős, akkor egy kompresszorral, jól megtervezett intercoolerrel és kipufogórendszerrel iszonyatos magasságokba lehet hergelni a Corvette motorját.

Ezzel már 708 lóerőt és 865 Nm nyomatékot ad le a Hennessey Corvette-je, amivel a Z06-ost is túlszárnyalja.

Közel 50 ezer amerikai dollárért kínálja a Hennessey a H700 nevű csomagot, aminek része az elöl 19 colos, hátul pedig 20-as felniszett, valamint a kompresszor és a teljesítménynöveléshez szükséges alkatrészek. Nem ma kezdték a műfajt, ezért magabiztosan adnak három év vagy 36 ezer mérföld garanciát a tuningolt Corvette-re.

Ez is érdekelhet:

Minden idők leggyorsabb széria Corvette-je lett a hibrid

Az új Corvette E-Ray egyben az első összkerékhajtású Corvette is.

A legizmosabb V8-as szívómotorral jön az új Corvette Z06

Turbó nélkül ez a csúcs, amit valaha nagy sorozatban gyártott sportautóba építettek.

Ritka szépség a narancssárga Corvette ZL-1 kabrió

John W. Maher befolyásos barátainak segítségével jutott hozzá az egyetlen Corvette ZL-1 kabrióhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés