Mostanában nem a hagyományos szedánok mennek a piacon, a Citroën jó ideje hiányzott is a középkategóriából, majd meglepetésre előállt a C5 X-szel, ami egyszerre három autótípus előnyeit egyesíti. Plug-in hibrid változatban mentünk vele egy kört.

Ha követed az autópiac alakulását, akkor számodra sem újdonság, hogy a hagyományos középkategóriás modelleknek leáldozóban van, a helyüket egyre inkább átveszik a szabadidő-autók. Accord, Avensis és Laguna már rég nincs, a Mondeo éppen most szűnt meg, de az Insignia és a Passat napjai is meg vannak számlálva. A Citroën sincs már jelen a kategóriában, 2017-ben vezette ki a piacról a C5-öst.

Három kategória határán

Megtehették volna a francia márkánál, hogy azt mondják, ott a C5 Aircross, ami minden igényt kielégít. Mégsem akarták teljesen feladni a klasszikus utazóautók kategóriáját, amiben történelmileg mindig is rendkívül erősek voltak, olyan legendás típusokkal, mint a Traction Avant, a DS, a CX, az XM és a C6. A C5-nek azonban olyan formában kellett visszatérnie, hogy el is lehessen adni.

A Citroënnek nagy hagyományai vannak az elegáns utazóautók kategóriájában a DS-től a C6-ig
A két generációt megért C5 utoljára így nézett ki, amikor 2017-ig kapni lehetett
A C5 Aircross vette át a helyét, de nincs szüksége mindenkinek szabadidő-autóra
Az elmúlt években ugyanis rendesen megváltoztak a vásárlók elvárásai: mindenki egy kicsit sokoldalúbb, praktikusabb, divatosabb autót szeretne,

aminek tökéletesen megfelelnek az emelt hasú szabadidő-járművek. Sokat változtak az előírások is, a szigorúbb emissziós normák közt már nem lehet akármilyen nagymotoros utazóautót piacra dobni.

A Citroën ezért megpróbálta három autótípus előnyeit egyesíteni, így született meg a C5 X, ami egy igazi crossover lett. A gyáriak szándéka szerint örökölte a limuzinok eleganciáját, a kombik térkínálatát és praktikumát, valamint a szabadidő-terepjárók sokoldalúságát, mindezt a márkára jellemző karakteres dizájnnal, páratlan kényelemmel és innovatív megoldásokkal.

Minden téren csúcsmodell lett

Úgy tűnik, hogy a tervezők sikerrel jártak, mert a C5 X semmi máshoz sem fogható autó lett. A képeken talán nem jön át, de ez egy jókora, 4,8 méter hosszú kombilimuzin, ami széles motorházfedelével és dupla hátsó légterelőjével izgalmasabb a jól ismert szabadidő-autóknál, de a nagy kerekeivel és a 19,4 centiméteres hasmagasságával nem kell félni, hogy leér az alja.

Nem fér hozzá kétség, hogy a C5 X a Citroën új csúcsmodellje, ezért a tágas utastér berendezésénél mindent beleadtak, amire a márka ma képes.

A lounge hangulatról a temérdek tér, a fotelszerűre párnázott ülések és a puha anyagokkal borított műszerfal gondoskodik, a csomagtér is legalább 545 literes. A perforált bőrüléseken még a Citroën fogaskerékmintáját is felfedezheted.

Csúcsmodellre utal a technológia is, amit nem spórolt ki az új modelljéből a Citroën. A színes head-up display nem plexire, hanem a szélvédőre vetít, a 360 fokos felülnézeti képet nem kettő, hanem négy kamera képéből rakja össze, az alapból 10, felárért 12 colos érintőképernyőn pedig új, okostelefonosabb rendszer fut, online navigációval és értelmes hangvezérléssel.

Plug-in hibriddel lesz az igazi

Meglepő lehet, hogy a motorkínálat a Citroën többi típusából ismerős 1,2 literes, 130 lóerős háromhengeres motorral indul, látatlanban is azt mondjuk, hogy nem ezzel lesz az igazi a C5 X. Máris vonzóbb a másik választás, az 1,6 literes, 180 lóerős benzines, pláne, hogy a kisebb motorhoz hasonlóan ehhez is széria a nyolcfokozatú automata sebességváltó.

A legjobban mégis a plug-in hibrid illik a C5 X-hez, nem csoda, hogy erre a legbüszkébb a Citroën.

A technikája ismerős lehet a gyártó többi zöld rendszámos autójából, itt is az 1,6 literes, 180 lóerős benzinest egészíti ki a 109 lóerős elektromotor. A kombinált teljesítmény 225 lóerő, a nyomaték 360 Nm, ami máris jobban hangzik a háromhengeresnél. Persze drágább is nála.

Ha feltöltöttük az akkumulátort, ami a 7,4 kilowattos fali vagy utcai töltővel 1 óra 40 percbe telik, akkor akár 55 kilométert is suhanhatunk a C5 X-szel teljesen elektromosan – sokaknak a mindennapi munkába járáshoz ennyi elég is lesz. A Citroën új ötlete, hogy ha öt napig nem töltjük az akkut, akkor udvariasan emlékeztet rá, hiszen végtére is ezért vettünk plug-in hibrid autót, nemde?

Nincs nála kényelmesebb a kategóriában

A budapesti tesztvezetésen is feltöltött akkuval indultunk útnak, ezért a kora őszi napsütésben elektromos autóként használhattuk a C5 X-et, és a villanymotor mérsékelt teljesítménye is teljesen elegendő volt a forgalom ritmusának tartásához. A visszaúton egy kicsivel jobban siettünk, ezért a rendszer bevetette a benzinmotort is, az erőből ekkor nem volt hiány.

A legjobban a kényelme tetszett a C5 X-nek, az ugyanis semmi máshoz nem fogható ebben a kategóriában.

A szabadidő-autók a magas súlypontjukkal jobban dőlnek, a szedánokat a sportos imázs érdekében egyre feszesebbre hangolják, a Citroën pedig szembement a trendekkel, amikor készített egy páratlanul komfortos családi utazóautót.

A futóműve ugyan már nem hidropneumatikus, mint a legendás elődöknek, de a Citroën talált egy hasonlóan hatékony, mégis egyszerűbb, olcsóbb és megbízhatóbb megoldást.

A progresszív hidraulikus ütközőelemekkel a C5 X szinte olyan lágyan ringatózik, mintha légrugós lenne.

Kipróbáltuk egy pár éles kanyarban is nagyobb tempóval, és leesni az útról nem fog, de egyértelmű, hogy nem erre találták ki.

A hasonló rendszerű futóművel szerelt C4-hez képest a C5 X azzal tud többet, hogy a hibridnek aktív a lengéscsillapítása, ami a kiválasztott üzemmódtól függően változik, de a különféle érzékelők és a kamera képe alapján az útviszonyokhoz is igazodik. Az eredmény kevesebb bólintás, mérsékelt billegés és jobb útfekvés, ahogyan egy ekkora autóhoz illik.

Az árán nem fog múlni

Az árán igazából meg sem lepődhetünk, hiszen manapság, amikor egy száz lóerős C4 ára is kilencmillió forinttól indul, a jóval nagyobb és kényelmesebb C5 X alapmodelljéért 12,3 millió forintot kérnek – pár százezerrel kevesebbet, mint a konszernen belüli testvéréért, a sportosan elegáns Peugeot 508-ért –, a plug-in hibrid változat pedig legalább 17 millió forintba kerül.

Az előző C5-nek annak idején nem sikerült a kategória élére törnie, de a hidropneumatikus futóművével egyedi színt vitt a kategóriájába. Az új C5 X pedig még ennél is különlegesebb karakter lett, amiért lehet lelkesedni: itthon többen már látatlanban megrendelték, a bemutatója előtt az idei évre tervezett ötven példányt el is adták belőle.

Ez is érdekelhet:

Crossover szedánt mutatott be a Citroën, itt a C4 X

Benzines, dízel és elektromos változata is lesz az új C4 X-nek.

A Citroën új arcát kapta a megújult C5 Aircross

Igazítottak a C5 Aircross arcán, de jobb is lett tőle?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában