Minden a Concorso d'Eleganzáról szól a Comói-tó partján fekvő Cernobbióban. Ilyenkor a Vespák és a Fiat 500-asok mellett gyakran felbukkannak az olyan finomságok, mint a tökéletes állapotú BMW E46, méghozzá egy elegáns összeállításban. A zöld metálfényezésű és mogyoróbarna bőrbelsős BMW M3-ast csak azért nem volt időm jobban megnézni, mert hirtelen megjelent egy új 911 GT3 RS, aminek szárnyán megakadt a szemem. Aztán beállt a parkolóba egy szürke Ferrari Dino, és ez még nem a színpad, hanem a nézőtér.

Mert az eseményen még ennél is lenyűgözőbb autók sorakoznak, melyek a háborút túlélve egy gazdag gyűjtő feneketlen bankszámláján újultak meg, esetleg egy Le Mans-i győzelem tette őket hirtelen célszerszámból féltett kinccsé. A Concorso d'Eleganza hangulatáról szóló első cikket itt találod a fenti dobozban, most pedig következzenek az autók!

1929 szeptemberében tartották meg az első Concorso d'Eleganzát, melynek 2008 óta főtámogatója a BMW, ezért aztán mindenhol felbukkannak az esemény körül. Itt mutatták meg először élőben az i5-öst és kifejezetten a Concorso d'Eleganzára készült Touring Coupé koncepciót is. Az új i7 M70-et és az XM-et a vizuális jólét kedvéért gondosan lehagytam a képről, hogy tényleg csak a rendes autók maradjanak benne: a babakék M2-es, az elképesztően zöld M3 CS és a világító sárga M3 Touring.

Azonnal felismerhető a Porsche 911 Carrera RS 2.7 a kacsafenekéről, ami annyira kívánatossá teszi a mai GT3 RS ősét. Ez a vérnarancs színű autó a Villa d'Este parkolójában pihent, de a kiállított autók között is volt egy zöld belőle. Hathengeres, léghűtéses bokszermotorja 210 lóerős és 255 Nm nyomatéka van. A pehelykönnyű – 960 kg-os – sportautó 5,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége 245 km/óra.

Alig látni tőle a fantasztikus Ruf SCR-t, akkora a fekete Rolls-Royce Phantom orra, de a két Ghost sem éppen a szerénységről híres. Az igazán szerencsés vendégeket ilyen autókkal fuvarozták a Villa d'Estéhez a környező luxusszállodákból. Egészen szürreális látvány volt, ahogyan a hatalmas luxuslimuzinok hömpölyögtek a szűk szerpentinen.

Csodálatos szobrocskák feszülnek a menetszélnek az öreg, külső sárvédős autók orrán. Mindegyik igazi kis műalkotás, amiben ott a légiesség és a dinamizmus. Előtérben az 1934-es Packard Standard Eight, hátrébb pedig az 1928-as Sports Phantom prototípus, mellyel a Bentley-nek állított volna ellenfelet a Rolls-Royce. Végül a sportosság felett győzött az elegancia, az autót pedig egy indiai maharadzsa vette meg.

Mindennél jobban szerettem volna ezzel a Ferrari 250 California Spiderrel körbeautózni a Comói-tavat, de közelről nézegetni is nagy élmény volt. A V12-es kabrió bézs utasterét a gyári keménytető védi az esőtől. Nekem egyértelműen a kék Ferrari volt az esemény legszebb autója, de a zsűri is hasonlóan vélekedett, hiszen 2023-ban ez nyerte meg a Coppa d'Oro serleget, ami a Concorso d'Eleganza fődíja.

Hans Mezger eredetileg két hathengeres bokszermotort egyesítve képzelte el a 917-es motorját, végül egy teljesen új, 180 fokos hengerszögű 12 hengeres blokk került a Porsche versenyautójába, méghozzá két turbófeltöltővel. Ferdinand Piëch életének legtöbb kockázattal járó autójaként emlékezett a 917-esre, mely végül elképesztően sikeres versenygép lett. Ez az 1970-es autó még mindig olyan dühvel és robajjal képes indulni, hogy szétszakad körülötte a tér.

Le Mans nagy hódítói csak karnyújtásnyira egymástól. Mindkét autó lehetetlenül lapos, pehelykönnyű és brutálisan erős, a pilótának pedig éreznie kell a gép minden rezdülését, mert itt minden azon múlik. A Porsche 917K, tehát a rövid farkú változat az 1970-es Daytona-i 24 órás verseny szezonnyitóján mutatkozott be, de igazság szerint Le Mans-ban csak a hosszabb változatot használták. Enzo Ferrari rémálma a GT40-es Ford, mely megtörte a Ferrari uralmát a hosszú távú versenyeken. A Gulf világoskék és narancssárga színeit viselő autó kétszer is nyert Le Mans-ban.

Kaufman Thuma Keller egészen 1950-ig volt a Chrysler elnöke, aki az utolsó években már úgy gondolta, vállalata túlságosan is konzervatív, a vásárlókat pedig sokkal inkább fogná meg az innováció. Ehhez pedig kívánatos megjelenésű autókra van szükség, ezért a Studebakerrel híressé vált tervezőt, Virgil Exnert vette fel a Chryslerhez, akinek szabad kezet adott. Exner aztán az olasz Carrozzeria Ghia műhelyt kereste meg a merész terveivel, így végül az amerikai vállalatvezetők Luigi Segrével és Mario Boanóval tartották a kapcsolatot. A gyártási folyamat az óceánon is túlra nyúlt, a Chrysler leszállította a New Yorker alvázát Olaszországba, ahol kézzel készítettek rá karosszériát. Ez a Ghia GS-1 Special egy az összesen tizennyolc autó közül.

Emile Darl'mat állítólag a 328-as BMW után vetette fel a Peugeot-nak, hogy a 302-es rövidített alvázát kombinálják a szélesebb nyomtávokkal és a 402-esből származó, megbízható négyhengeres motorral. A Peugeot vevő volt az ötletre, ezért Darl'mat kezébe is vette a projekt irányítását, és Georges Paulinnal terveztetett karosszériát az autónak, melyet aztán Marcel Pourtout készített el. 1937-ben indultak ezzel az autóval a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol kategóriagyőzelemmel és az összetett hetedik hellyel szép eredményt értek el. Ezt követően nagyjából harminc évre nyoma veszett az autónak, ami mostanra tökéletes állapotban pózolt a Villa d'Este kertjében.

Három hónappal az 1952 júniusában rendezett Le Mans-i 24 órás verseny előtt mutatta be a Mercedes a sajtónak az új sportautóját, melynek megragadó különlegessége a sirályszárnyas ajtó. A Mille Miglián még szinte csak az ablak volt nyitható a 300 SL-en, csak a későbbi példányokat dolgozták át úgy, hogy könnyebben bepattanhasson a pilóta. Ekkora nyílást tett lehetővé az autó alumíniumkarosszériája alatt lévő csőváz, mely önmagában 60 kg-ot nyom. Ezzel az autóval Hermann Lang és Fritz Riess elsőként értek át a célvonalon Circuit de la Sarthe-on.

1926-ban készült el ez a Rolls-Royce Phantom alapjaira épült 10EX Open Tourer, melynek áramvonalas karosszériáját a Barker karosszériagyártó készítette. A BMW Classic gyűjteményéből származó autó valójában egy koncepció volt, mely a következő évtized megoldásait vetítette előre.

Kiállításon kívüli autó ez a gyönyörű BMW 3.0 CSL is, mely a valaha készült egyik legszebb kupé. Az E9-es legsportosabb változatára később már szárnyakat aggattak, de ez az autó még tisztán mutatja meg az igazi sorhatos motorral szerelt, cápaorrú BMW-k szépségét. Alumínium karosszériaelemek, a hangszigetelés hiánya és vékonyabb acélból készült karosszéria könnyítette a 3.0 CSL-t.

Vékonyka küllők és fakarima teszi végtelenül elegánssá a Ferrari 250 TR kormányát, de ez csak egy szép részlet a sok közül. A 250 TR valójában egy kőkemény versenyautó, mely arra született, hogy megismételje a 166-os sikereit Le Mans-ban a szabályváltozások után is. A lökettérfogatot 3,0 literben maximalizálták, ezért ebbe az autóba is a Colombo V12-es 3,0 literes változata került, így 300 lóerő repíti a nagyjából 800 kilós versenyautót. Ez a 0774 TR alvázszámú példány, mely 314 kört ment az 1960-as Le Mans-i 24 óráson, ezzel pedig a dobogó legtetejére állította a Paul Frère és Olivier Gendebien párost.

Kétszázhetvenkét darab Ferrari 288 GTO készült, aminek még az F40 is kalapot emelhet, mert az a szupersportautó-vérvonal, melynek legutóbbi állomásai az Enzo és a LaFerrari voltak, a 288-assal kezdődött. Nicola Materazzi főmérnök és Leonardo Fioravanti formatervező mesterműve a szívszorítóan mesés Ferrari, melynek 2,9 literes, két IHI turbóval megfújt 400 lóerős V8-as motorja 5 másodperc alatt lövi 100-ra a piros sportautót. Ez itt egy kétgazdás autó, mely balesetek nélkül vészelte át az éveket, így igazán eredeti maradt mindene.

Ez is érdekelhet: