A Honda elárulta, hogy a HR-V következő generációja az új Jazz mintájára csakis hibrid hajtással lesz kapható. A kompakt crossover bemutatója már nincs messze.

2014-ben élesztette fel a HR-V nevet a Honda az akkori Jazz technikájára épülő kompakt crossoverrel, és a típus a mai napig gyártásban volt.

Telket a Holdon! – Honda HR-V 1.5 i-VTEC CVT-teszt

Nehéz döntés, ha választani kell egy fokozatmentes váltójú Honda HR-V, egy pakett Postabank-részvény és egy holdi nadrágszíjtelek között: a részvények és az ingatlan mellett is szólnak érvek.

Az utódja hamarosan érkezik, és a japán gyártó most azt is elárulta, hogy az új Jazz mintájára kizárólag hibrid hajtással kínálják majd.

Az újdonság is része a Honda tervének, ami szerint 2022-ig az összes európai modelljüket elektromos üzemre képes hajtáslánccal látják el.

A CR-V és a Jazz után az új HR-V lesz a következő, amin megjelenik a hibrid rendszerre utaló e:HEV embléma.

A Honda mutatott is két képet az autóról, és az egyiken látszik, hogy a HR-V megtartja a sportos formáját a lejtős hátsó szélvédővel. A bemutatójára és a részletekre már nem kell sokat várnunk, pontosan egy hónap múlva, február 18-án leplezik le az autót.

Ez is érdekelhet:

Megmutatta magát a következő Honda Civic

Az első képek a Civic új generációjáról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés