Vannak tényleg vad Cuprák, és van például ez a másfél literes, 150 lóerős Leon.
Nem könnyű ennek az autónak a helyzete. A Cupra ugye már egy márka, a Seat sportosabb modelljeiből önállósították, a kínálat egy része viszont továbbra is sportosabb Seatokból áll. Ilyen ez a Leon is, amely, ha úgy vesszük, egy Volkswagen Golf, ráadásul ugyanúgy 150 lóerős, mint a Seat Leonok erősebb benzines és dízelmodelljei (és mint a közepesen erős Golfok). Meg ugye fehér, úgy pedig nehéz rákívánni, ha észrevenni se könnyű.
De érdemes. A Leon karosszériája első ránézésre kellemes és arányos, másodikra viszont minden elemén találunk valami finom dizájnmegoldást, amiből összeáll a harmonikus, hivalkodás nélkül is karakteres egész. A légbeömlői nem parodisztikusak, mégis tiszteletet parancsolnak, a rács mintázata kiemeli a sokak számára még mindig teljesen értelmezhetetlen, rézszínű emblémát, nemcsak a fényszórók formája nyerő, hanem az is, hogy a sárvédőről indulva nem követik a kocsi orrívét, hanem a hűtőmaszknál beljebb érnek véget.
A motorháztetőt két borda töri meg, ami jól is néz ki, és illik is az első sárvédőről induló, az ajtókon végighaladó élhez, ami kis kihagyás után a hátsó sárvédőn folytatódik, de még ott sem ér véget, hanem átér a csomagtérajtóra, meghatározva a kategória talán legjobban sikerült farát.
A hátsó fénycsík ma már autós közhely, de a Leonon jól néz ki, alatta nem sokkal, a homorított ajtón ott a válasz a tömegeket foglalkoztató kérdésre – milyen autó ez??? –, legalul pedig diffúzorimitációt fognak közre a kipufogóimitációk. Utóbbi kicsit túlzás, és csak azért nem nagyon, mert nincs felette az 1.5 eTSI felirat, ami a hozzáértőbbeknek jelzi, hogy vadságot nem ebben a Cuprában érdemes keresni.
Modern a belseje, ami pozitív, ha például a jó felbontású, változtatható műszerezettségű kormány mögötti képernyőre vagy a hangulatfényként látványos, ugyanakkor például holttérfigyelő-jelzésként is funkcionáló hangulatfénycsíkra értjük, és rettenetes, ha az érintésérzékeny felületekre.
A hangerőt a középső kijelző alatti csúszkával lehet állítani – hamar átszoktat a kormányon lévő tekerőre –, az egyébként csodálatos tetőablak nyitásához nem egy kapcsolót kell billenteni vagy megmozdítani, hanem becélozni az ujjunkkal a visszapillantó feletti csúszkát – óvatosan, mert ha hozzáérünk a belső világítás szintén érintésérzékeny búrájához, akkor világítani kezd –, azt nyomkodni és simogatni, hogy többedjére történjen valami, hogy mi, azt felnézéssel tudjuk ellenőrizni. Ha elégedetlenek vagyunk az eredménnyel, akkor megint nyúlkálni kell, miközben persze a forgalomra is célszerű lenne figyelni.
Viccnek rossz, egy autóban fedélzeti megoldásnak balesetveszélyes, szerencsére már látszik a trend, hogy visszatér az autóipar a kapacitív gombok helyett a fizikaiak használatához legalább a lényeges, gyakori funkcióknál. Esetleg ha gyártásba küldés előtt öt percig vezettek volna egy prototípust, ki lehetett volna hagyni ezt a zsákutcát, ami még tizenév múlva is zavarni fogja a használtautó-használókat, de most már mindegy. Ez a Cupra ennek a kornak a lenyomata, a hőmérséklet-állító is csúszka, a klímavezérlés többi eleméhez a monitort kell nyomkodni, még a vezetésimód-választó is menüpont, nem egy gomb, ami egy elvileg sportos autóban akár kiemelt helyen is lehetne valahol a vezető keze ügyében.
Hogy mennyire sportos a Cupra Leon 1.5 eTSI? A megjelenése megvan hozzá, az első ülések nemcsak sportüléseknek tűnnek, tényleg stabilan tartják az emberi testet, miközben hosszú távon, nyugodt haladás közben is kényelmesek – ellentétben a futóművel, ami a mindennapi közlekedés során bántóan kemény, a magyar úthálózatnak becézett aszfalt patchwork nem a közege az autónak.
Közvetlen, jó a kormányzás, az összeszerelési minőség volkswagenesen seatosan cuprásan igényes, merev a kaszni, ez mind nagyszerű, de ambivalens módon kiemelik, hogy a bronzemblémás Leont 150 lóerőnél jóval többre méretezték. Ezzel a teljesítményszinttel a másfél literes, négyhengeres, benzines turbómotor a nem épp jelentékeny mild hibridségével több mint elegendő egy 1,4 tonnás kompakt mozgatásához, kilenc másodpercen belül gyorsul százra, kétszáz feletti a végsebessége.
Ami viszont Seat Leonnak dinamikus, Cupra Leonnak kevés.
Nemcsak azért, mert vezettünk már tényleg erős és gyors Cupra Atecát és Cupra Formentort is, és azoknak nagyon mások számok szerepelnek az adatlapjain, hanem mert egyszerűen nincs az a hatás a gázpedál lenyomására, amire számítanánk, amikor végre rendes aszfaltra érnek a kerekek, és már nem szenvedést jelent a kemény futómű, hanem remek útfekvést. A késlekedésért csak kismértékben felelős a fokozatok között gyorsan kapcsoló, de hirtelen induláskor késlekedő, hétgangos duplakuplungos automata váltó, az alapvető magyarázat, hogy 150 lóerő kevés.
Kinek ajánlható mégis? Annak, aki szeretne egy mutatós, mégsem feltűnő, normális helykínálatú kompaktot, amellyel lehet dinamikusan, de nem lehet igazán sportosan közlekedni, és olyan szerencsés, hogy szinte kizárólag tökéletes minőségű utakon közlekedik. Nem tudom, ez mekkora halmaz, de a Cupra rájuk is gondolt.
(Fotó: Bodor Tamás)
- Szép és igényes forma
- Minőségi anyaghasználat
- Megfelelő helykínálat
- Közvetlen kormányzás, jó vezethetőség
- Jó minőségű úton élvezetes futómű
- Rossz minőségű úton borzalmasan kemény futómű
- Tekerés és kapcsolás helyett érintgetni és simogatni kell a gombok jó részét
- Alapfunkciókat is a menürendszerbe építettek