Tudjuk, hogy izgalmas volt a nyolcvanas évek vége – de ennyire?

Megvan a Dacia Duster, ugye? Ő az:

Mutatjuk, miben változott a megújult Dacia Duster

Ez lehet az utolsó sörnyitó-emblémás Dacia-újdonság.

Ez már a modernebb változat, amúgy 2009-től létezik a típus. Legalábbis ezt gondoljuk. De tévedünk, kezdjük is rögtön a bizonyítékkal:

Ez bizony egy nagy-britanniai szóróanyag 1989-ből, amely a Dacia Duster nagyszerűségét hirdeti, pontosabban azt, hogy ez az országban kapható legolcsóbb 4x4-es dízel. Ezt a kocsit is ismerhetjük, csak épp Aro 10-esként.

Az Aro az Auto Romania név rövidítése, a 10-es pedig egy alvázas, jórészt Dacia-alapokra épülő típus volt, amelyet

több mint száz országba exportáltak,

és több helyen Dacia Dusterként is árultak, Nagy-Britanniában például 1,6 literes Renault dízelmotorral.

A mai Dustert pedig Renault Duster néven is kínálják egyes piacokon, hogy igazán kerek legyen ez a történet.

Ez is érdekelhet:

Az új Daciákat az az ember rajzolja majd, aki eddig Aston Martinokat rajzolt

A sztori azzal kerek, hogy az Aston Martin-os ember annak a dizájnernek a helyébe lép, aki a Daciától az Alfához igazolt autókat tervezni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés