Carroll Shelby közreműködésével kezdték tervezni, de hamarosan már a Cobra ellenfelének szánták a Mangustát, ami éppen erről kapta a nevét. Giugiaro jegyezte a formáját, a Fordtól származó V8-as motorja pedig nem hagyott kétséget a De Tomaso képességei felől.

A Maserati fivérek korábbi autóversenyzője, a vállalkozó szellemű Alejandro de Tomaso 1959-ben alapította meg saját cégét, hogy megvesse a lábát a versenyautók világában. A receptje akkoriban másokhoz hasonlóan az volt, hogy a stílusos olasz dizájnt kombinálja a versenyautók kiélezett felépítésével és a Ford robusztus motorjaival. Az első próbálkozása, az 1964-ben bemutatott Vallelunga jól mutatott, de ezerötös motorjával elmaradt a várakozásoktól.

A középmotoros Vallelunga jól nézett ki, de 1,5 literes négyhengeres Ford-motorja alig több mint száz lóerőt teljesített

Alejandro de Tomaso következő autója már jóval nagyobb dobás lett.

Még abban az évben felajánlotta Carroll Shelbynek, hogy segít egy új versenyautó fejlesztésében.

De Tomaso egy 7 literes V8-as versenymotor építését tervezte, Shelby pedig belement a projekt finanszírozásába, még egy mérnökcsapatot is küldött Olaszországba. De Tomaso azonban nem volt egyszerű eset, és nem is sikerült elkészülnie az ígért öt autóval az 1965-ös szezonra.

Mongúz a kobra ellen

Shelby végül kihátrált az együttműködésből, és csatlakozott a Ford GT40 fejlesztőcsapatához, a folytatás pedig már történelem. De Tomaso azonban mégis befejezte a saját autóját, ezért megbízta a Carrozzeria Ghiát a formaterv elkészítésével. Az egyetlen elkészült példányt ’65-ben a torinói autószalonon állították ki Ghia De Tomaso Sport néven, majd néhány módosítás után gyártásba is került az autó 1967-ben, és akkor már Mangusta volt a neve.

Azt beszélték, hogy a Mangusta nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen olaszul mongúzt jelent, és ez az első pillantásra cuki macskaszerű állat még a kobrákat is képes legyűrni, Alejandro de Tomaso ezzel állt volna bosszút a meghiúsult bizniszért. A torinói Ghia stúdiónál Giorgetto Giugiaro által megalkotott Mangusta alacsony karosszériájával és jellegzetes négy fényszórós orrával a hatvanas évek olasz sportautóinak karakteres vonásait hordja magán.

Izmos, de zabolátlan

Alumínium karosszériájának érdekessége a sirályszárny-szerűen felhajtható hátulsó motorháztető. A történetét ismerve nem meglepő, hogy a felépítése számos ponton rokonságot mutatott a Ford GT40-nel, de ahhoz képest a Mangusta áramvonalasabb és egyben elegánsabb stílusú volt. Persze mindez nem csökkentett a teljesítményén, a korszak egyik legismertebb autós újságírója, Paul Frère állítólag 250 km/órás sebességet ért el vele.

A Mangusta valójában nem volt annyira jó autó, sok kritikát is kapott rossz kezelhetősége, stabilitási problémái, szűk utastere és rendkívül alacsony hasmagassága miatt.

A motorjára azonban nem volt panasz, kezdetben a 4,7 literes, 305 lóerős V8-as Ford-motorral szerelték, a későbbi példányokat már 4,9 literes, de csak 230 lóerős V8-as hajtotta. A korszak sportautóihoz képest nem számított drágának, de légkondicionálóval is felszerelték.

Amerikába mentek

1971-ig összesen 401 példánya készült el, amiből mintegy százötven került az európai utakra, a többit Észak-Amerikába szállították. A kis példányszáma miatt mentesült az akkori szigorú amerikai biztonsági előírások alól, ami miatt biztonsági övek nélkül, és a megengedettnél alacsonyabb fényszórókkal is forgalomba hozhatták. Később ezt már nem lehetett kikerülni, ekkor az amerikai változatok orrát bukólámpásra tervezték át.

A valaha elkészült összes Mangusta közül egyet építettek roadster karosszériával, egyet pedig Chevrolet-motorral a General Motors akkori alelnökének, Bill Mitchellnek, aki azonban nem tartotta meg az autót. Közvetlen utódja a De Tomaso legsikeresebb autója, a Pantera lett, amiből húsz év alatt hétezret gyártottak, majd

a Mangusta neve a De Tomaso Biguà átnevezett változatán is visszatért, de akkor a márka már csak árnyéka volt egykori önmagának.
Az amerikai piacra készült változat furán nézett ki a lefelé néző bukólámpájával, a későbbi Mangustának pedig már nem sok köze volt az eredetihez

Ez is érdekelhet:

Három néven sem vált be ez a Mustang-motoros sportautó

Olasznak született, angolként szűnt meg, mára igazi ritkaság.

A Kamm-formájú autók mestere – Ercole Spada

85 éves a dizájner, aki a Zagato stúdiónál készített sportkupékkal vált ismertté, de később még a BMW-nek is sikert hozó formát alkotott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

További cikkeink a témában