Eltűnt a bugyirózsaszín és a kék szín is, de nem véletlenül változott meg a francia istálló festése.

Az Alpine egy különleges, de mindenképpen feltűnő festéssel vág neki a hétvégi Belga Nagydíjnak, Pierre Gasly és Esteban Ocon autója ugyanis a megszokott bugyirózsaszín és a kék szín helyett piros és fekete színben pompázik majd Spában, köszönhetően a napokban mozikba kerülő Deadpool és Rozsomák című Marvel-filmnek:

A teljes képekért és a nagyobb felbontásért kattints a fotókra!

A sportág, pontosabban az Alpine és a Marvell-film közös pontját a Deadpoolt alakító Ryan Reynolds adja, aki tagja annak a befektetői csoportnak (Maximum Effort Investments), amely tavaly 200 millió eurós tőkeinjekciót adott az Alpine-nak, hogy a csapat előmozdíthassa az F1-es ambícióit.

(Fotó: Formula1.com, BWT Alpine F1 Team)

Ez is érdekelhet:

Mondj a bizarrnál találóbb szót Norris és Hamilton párbeszédére!

Érdekes párbeszéd zajlott le Lando Norris és Lewis Hamilton között, miközben a Magyar Nagydíj díjátadójára várakoztak.

Verstappen a Magyar Nagydíj után: Mind elmehettek a picsába!

Max Verstappent kérdezték, a háromszoros világbajnok pedig bepipult, és régi, forrófejű önmagát megidézve reagált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
39% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés