A Mercedes még a büntetést is bevállalja.

A kiszivárgott információk után nem sokkal az FIA is megerősítette, hogy két istálló, az Aston Martin és a Red Bull is túllépte a 145 millió dollárban meghatározott 2021-es költségvetési sapkát. Míg azonban előbbi csak eljárásiszabály-sértést vétett – amiért vélhetően csak pénzbírságot kap –, addig az osztrák istálló kisebb mértékben, kevesebb mint 5%-kal, de túlköltekezett (az eljárásiszabály-sértés mellett), ami komoly büntetést is vonhat maga után.

Kiderült, hol hibázott a Red Bull a költségvetési sapka elszámolásánál

Szabályértelmezési egyet nem értés lehet az FIA és a Red Bull között.

Egyelőre még nem derült ki, hogy pontosan mennyivel haladta meg a limitet a Red Bull (a holland sajtó 1-2 millió dollárról ír) és hogy milyen szankciókkal sújtják majd a csapatot, ahogy azt sem tudni, hogy mikor várható ítélet az ügyben – most a költséghatár betartását ellenőrző testületen van a sor, hogy meghatározza, milyen lépések következnek ezután.

Tehát most mindenki az ítéletre vár, legfőképp a Mercedes, amely minden bizonnyal a tavalyi szezonzárón történtek után – amikor is Lewis Hamilton ellentmondásos körülmények között az utolsó körben veszítette el a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét Max Verstappennel szemben – valamilyen szinten elégtételként élné meg a Red Bull büntetését.

Ugyanakkor Toto Wolff csapatfőnök már előre jelezte, amennyiben nem megfelelő mértékben szankcionálják az osztrák istállót, radikális lépésre szánják el magukat. Az olasz Corriere dello Sport szerint ha a Red Bull a túllépett összeg ötszörösének megfelelő pénzbírságot kap (a holland sajtó által emlegetett 1-2 milliós túllépés esetén ez 5-10 millió dollárt jelentene), akkor

a Mercedes is kész kisebb mértékben túlköltekezni, és bevállalni az ezért járó büntetést, hogy ismét a csúcsra juthasson.

(Forrás: crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

{https://player.hu/auto-motor-2/elfogadhatatlant-amit-az-fia-csinalt/

„Hamilton előbb lesz újra világbajnok, mint Russell először” – és szerinted?

Szerinted Lewis Hamilton vagy George Russell szerez előbb (újabb) világbajnoki címet?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés