Rosszul is elsülhet a versenynaptár bővítése, a Renault-főnök szerint éppenhogy rövidíteni kellene.

Amióta a Liberty Media átvette az irányítást a Forma–1-ben, azon van, hogy teljesen megreformálja a sportágat. Az egyik ilyen vesszőparipa a versenynaptár bővítése – az idei szezon a maga 21 futamával már így is rekordhosszúnak számít, a cél viszont 25 versenyhétvége lenne –, ami mögött a sportág népszerűsítésén túl piaci/pénzügyi szempontok húzódnak.

Bár a Renault főnöke, Cyril Abiteboul érti a törekvés lényegét, ám szerinte ez nemcsak nagyon rossz, de egyenesen ellentétes irány az F1 számára:

„Már most azon szám fölött járunk, amely a különlegességhez szükséges. Büszkeséget, motivációt és energiát kell sugallnunk, és a jelenlegi versenynaptárral nincs meg az a lelkesedés, mint amikor csak tizenötször utazunk egy évben. Ez már szinte megszokássá vált, nincs meg az energia, egy hétköznapi munkáról van szó. Elértük a határt, és nagyon óvatosnak kéne lennünk.”

Ő éppenhogy inkább csökkentené a futamok számát, úgy, hogy megversenyeztetni egymással a pályákat:

„Ha bevállalósan azt mondanánk, hogy legyen 15 futam, akkor a 21 helyszínnek azt kellene mondani, hogy bocs, srácok, de hatot közületek ejteni fogunk, szóval küzdjetek meg a bennmaradásért). Teljesen megfordítanánk a piaci viszonyokat. Kíváncsi lennék a reakciókra.”

Azzal azonban ő is tisztába van, hogy a jelenlegi felállás mellett elég kockázatos lenne meglépni, mert „most minden növekszik, minden évben nő a bevétel, egyre több ember, egyre több pálya érkezik, egyre nagyobb a pénzalap. De el fog jönni egy pont, amikor vissza kell billentenünk az egyensúlyt”.

És az F1 más területén is lehet változás:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.