Sok a roller, sok a baleset, kevés és ellentmondásos szabály. De az biztos, hogy érdemes figyelniük és védőfelszerelést viselniük a rollereseknek.

Az évek óta készülő új KRESZ-ben tisztázzák majd végre az elektromos roller fogalmát és a vonatkozó szabályokat, de jelenleg csak – olykor ellentmondó – hírekből, rendőrségi válaszokból következtethetünk arra, nagyjából hogyan is kell(ene) közlekedni azokkal a járművekkel, amelyekből több tízezer darab van az országban.

Egy rollerbaleset kapcsán újabb rendőrségi definíciót hallottunk arról, mi is az elektromos roller

Egy megyei rendőr-főkapitányság véletlen cáfolta Pintér Sándor belügyminisztert és az ORFK-t.

Az biztos, hogy óvatosan. Rollerrel amúgy is könnyű elesni, ha pedig egy autóval ütközik, ott szinte biztos a súlyos sérülés, ezért a védőfelszerelés akkor is erősen javasolt, ha nem kötelező, a fokozott figyelem is indokolt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrség Facebook-posztjában azt írja, hogy „gyalogos-átkelőkelőhelyen, ha nincs átvezetve a kerékpársáv, akkor rollerrel is csak áttolva szabályos”, amivel megint szembe kerültek az ORFK korábbi – hangsúlyozottan nem kötelező érvényű, hivatkozási alapként nem szolgáló – jogértelmezésével, ami szerint lábbal hajtott rolleresnek ugyanúgy elsőbbsége van a zebrán, mint a gyalogosnak.

A rolleres gyalogosnak számít, az elektromos roller viszont segédmotoros kerékpárnak

Olyan, hogy roller, nincs a KRESZ-ben. Egy konkrét ügy kapcsán viszont kiderült, milyen szabályok vonatkoznak a rollerekre és rollerezőkre.

Ennél egyértelműbb a videó, ahol három roller-autó balesettel illusztrálják, mennyire kell figyelniük a járművezetőknek magukra és egymásra, függetlenül attól, hogy rolleren állnak vagy autóban ülnek.

Ez is érdekelhet:

Rolleres mini horrorkaravánt épített egy nagykanizsai fiú, a rendőrök felemásan fogadták

Bár az alkotó csak 14 éves, pontosan tudta, hogy minden rendes buherához kell gumipók és gyorskötöző.

Jogsija nem volt, kalapácsa viszont igen, ki is szállt vele hadonászni

A csepeli akciójelenetnek rendőrségi eljárás lett a következménye.

Felnin közlekedő autóst állítottak meg a rendőrök, a sofőr tudott a dologról, de gondolta, csak pár kilométerre lakik

Ez rossz ötlet volt, már csak azért is, mert nem célszerű feltűnősködni, ha az ember ittasan vezet.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés