Se a sebességkorlátozás, se a tachográf nem érdekelte a vezetőt.

Az autóbuszok legfeljebb 80 km/h sebességgel közlekedhetnek autópályán, illetve maximum 100-zal, ha megfelelnek a szigorúbb, ún. Tempo 100 követelményrendszernek. Ezt a busz hátulján elhelyezett kerek, piros szélű, 100-as feliratú matricával is jelezni kell – ahogyan ezen a szerb turistabuszon is látható.

A videónak viszont – amelyet a 24.hu-nak küldött be az egyik olvasója – a jobb alsó sarkát is érdemes figyelni, ott ugyanis leolvasható, mennyivel ment a kamerás autó. Néha bizony közel 130-cal, úgy, hogy nem közeledett a buszhoz, tehát a busz is durván túllépte a sebességhatárt. Ezt a buszokon kötelező menetíró készülék, köznapi nevén a tachográf is automatikusan rögzíti, de a jelek szerint a sofőrt ezt sem zavarta.

A felvételt készítő autós betelefonált a rendőrségnek, utána viszont elhagyta az autópályát, úgyhogy nem tudjuk, intézkedtek-e a buszossal szemben.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: 24.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés