A Forma–1 korábbi atyaúristene továbbra sincs kibékülve a sportág új tulajával.

Bernie Ecclestone-t 2017-ben negyven év után váltották le az F1 éléről, helyét az amerikai Liberty Media vette át, amelynek a kezdetektől fogva határozott célja a sportág megreformálása, és nemcsak a nagy 2021-es szabályváltoztatásokkal, de többek között a versenynaptár bővítésével és a szurkolói élmények fokozásával egyaránt.

A 89 éves üzletember korábban többször is erősen kritizálta a sportág új tulaját, mondván eddig nem sokat tett le az asztalra, és úgy tűnik, továbbra sem elégedett a Liberty munkásságával:

„Minden szétszednék, amit eddig felépítettek.”

Szerinte a legnagyobb probléma az, hogy a Liberty azt gondolta, hogy egyszerű dolga lesz és „normál üzletként” igyekszik kezelni az F1-et, de hogy a száguldó cirkusz menedzselése messze nem az, és erre már rá is jött.

Ecclestone arra a kérdésre pedig, hogy visszatérne-e a sportágba, csak annyit válaszolt:

„Nem, és ez 100 százalék.”

(Forrás: Daily Mail, f1vilag.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.