Az Azeri Nagydíj hajrájában történtekről van szó.

Bár Sergio Pérez pályafutása második futamgyőzelmét szerezve nyerte meg az Azeri Nagydíjat, a futam inkább a Max Verstappen kiesését és Lewis Hamilton hibáját hozó őrült véghajráról marad emlékezetes.

A nemzetközi sajtó így ír a bakui versenyről:

The Guardian (brit): „Eddig elképzelhetetlen volt, hogy Lewis Hamilton akár csak az ujját rosszul helyezze a kormányra, mert mindig biztos csuklómozdulatokkal kormányozta autóját. De Bakuban egy pici hiba is drágának bizonyult. A pilótát és a Mercedest sokkolta az eset, mivel jelentős előnyre tehettek volna szert a vb-pontversenyben. Ez az előny eltűnt a fékporfelhőben, amikor a varázslat ez egyszer Hamilton ellen fordult.”

The Sun (brit): „Max Verstappen úton volt a diadal felé, amikor kiesett, míg Hamilton túl keményen vezetett az újraindulást követően, és a mezőny végére esett vissza.”

Marca (spanyol): Verstappen egyáltalán nem volt elégedett azzal, ami Bakuban történt...

Tages-Anzeiger (svájci): A holland szinte a végéig vezetett, aztán a falban végezte. Hamilton nem tudott ebből profitálni, mivel rossz gombot nyomott meg a kormányán

– a Mercedes csapatfőnök szerint egyébként nem a hétszeres világbajnok hibázott:

Hamilton elismerte, hogy hibázott, de a Mercedes szerint az nem hiba volt

Toto Wolff csapatfőnök másképp látja, mint a hétszeres világbajnok.

Ha már Azeri Nagydíj:

Az FIA megmagyarázta, miért kellett az utolsó két körre újraindítani a drámai bakui futamot

Le is fújhatták volna, de nem így döntöttek a sportfelügyelők.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve