Ezt sem gondoltuk a tavalyi szezon után.

Öt futam ment le eddig a 2018-as idényből, és mindössze három versenyző tudott mindegyik futamon pontszerző helyen végezni. Nyilván ebből kettőt simán kitalálsz, na, de ki lehet Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mellett a harmadik? Segítünk:

Fernando Alonso.

Ami egyben azt is jelenti azért, hogy nagyon is bejött a McLarennek, hogy Renault-ra cserélte a Hondát – a konstruktőrök között jelenleg az ötödik helyen állnak a wokingiak (egy pontra a negyediktől), és öt futam után több pontot szerzett a csapat (40), mint tavaly egész idényben (31).

Eközben meg...

Vettel keményen beszólt a Ferrarinak

A német elégedetlenségében elmondta a véleményét.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés