Állítólag egy privát teszt döntötte el a dolgot, amin több pilóta is részt vett.

A Mercedes még mindig nem jelentette be, ki lesz az idény végén a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton utódja. A Corriere dello Sport olasz sportnapilapra hivatkozva a Formulapassion.it azonban azt írja, hogy már eldőlt a dolog, ugyanis állítólag

az istálló saját nevelésű szupertehetsége, a jelenleg az F2-ben versenyző, 17 éves Andrea Kimi Antonelli meggyőzte a Mercedes vezetőségét egy silverstone-i privát teszt során.

Ezen a bizonyos privát teszten George Russell, a teszt- és tartalékpilóta Mick Schumacher, valamint a fiatal olasz váltotta egymást a 2022-es versenygép (W13) volánjánál, Antonelli pedig az időmérős köröket tekintve hozta Russell szintjét, a versenytempóban pedig még valamivel gyorsabb is volt nála.

A beszámolók szerint pár hete a Mercedes tizenöt döntéshozó tagja közül még csak hárman támogatták az olaszt – köztük volt Toto Wolff csapatfőnök is –, a teszt után azonban mindenki a tini mellé tette le a voksát.

(Forrás: Formulapassion.it, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Egy merőben váratlan helyre igazolhat Sainz

Vadnak tűnik ez a forgatókönyv, de logikus választás lenne Carlos Sainz Jr. részéről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés