A Ferrari és a Mercedes lényegében utolérhetetlen ebben az idényben (is), a Red Bull még néha-néha bele tud szólni a két topcsapat versenyébe, de valójában nem annyira számottevően – igazából ez van évek óta, vagyis ez nem annyira meglepő. Arra viszont mindenki felkapta a fejét, hogy a Ferrari olyan motorral rukkolt elő a 2018-as szezonra, ami már az utóbbi négy év konstruktőri világbajnokát, azaz a Mercedest is übereli. Most pedig kiderült, hogy mekkora is a különbség a Forma1-es erőforrások teljesítménye között.

Az Auto Motor und Sport valahogyan megkaparintotta az egyik motorgyártó fényképes, hangelemzéses és GPS-adatos mérési eredményeit, amiből sikerült megtudni, mire is képes a Ferrari, a Honda, a Mercedes és a Renault erőforrása kvalifikációs üzemmódban – az időmérőkön ugyanis nincs spórolás, ott és akkor kimaxolják a motorteljesítményt:

  • a Ferrarié 790 lóerős,
  • a Mercedesé 780 lóerős,
  • a Renault-é 730 lórős,
  • a Hondáé 715 lóerős.

Tehát beigazolódott, hogy a maranellóiak ebben tényleg mindenkinél jobbak, de az a Mercedesszel szembeni tíz lóerőkülönbség csak az időmérőkön látszik meg, a versenyeken eltűnik.

Eközben...

Megindító, ahogy Räikkönen utódja beköszönt a Ferrarihoz

Talán ez az F1 valaha volt legmeghatóbb beköszönése.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés