Harminc éves a Nissan luxusmárkája, és az évfordulót egy újabb tanulmányautóval ünnepli az Infiniti. A QX Inspiration Concept azt mutatja meg, hogy milyen autókra számíthatunk tőlük a nem is olyan távoli jövőben.

1989-ben, éppen harminc éve a detroiti autószalonon mutatta be első saját típusát az Infiniti, és a Nissan luxusmárkája azóta nagy utat tett meg. Most azt láthatjuk, hogyan képzelik a közeli jövőt, ezt előlegezi meg a szintén Detroitban leleplezett QX Inspiration Concept.

A 4,65 méter hosszú szabadidő-autó nagyjából akkora, mint a legutóbb bemutatott QX50, de a külseje futurisztikus, ahogyan egy tanulmányautóhoz illik. A kerekei 22 colosak, egészen szűkre szabták az oldalablakokat, és az utastér is jövőbemutató.

A hűtőmaszkja csak jelképes, és ez nem véletlen, ugyanis a QX Inspiration Concept teljesen elektromos hajtású. A négy kereket két elektromotor forgatja, de azt nem árulták el, hogy milyen teljesítménnyel, és azt sem, hogy mekkora akkumulátort építettek a padlóba.

Azt azonban biztosan tudjuk, hogy 2021-től sorozatban gyártja majd az elektromotorral szerelt modelleket az Infiniti, ami a tervek szerint 2025-re már az eladások felét adja majd. Köztük olyan SUV-vel is, mint ez a koncepció.

Ez is érdekelhet:

A lépcsős hát már az Infinitinél is a múlté

Szedán helyett ezt adja majd a Nissan luxusmárkája.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
16% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés