Mostanáig úgy tűnt, hogy decemberig nem nyithat meg a berlini Gigafactory, de Elon Musk szerint akár már októberben elkészülhet az első európai Tesla.

Ha minden jól megy, akkor akár már októberben elkészülhetünk az első autóval – mondta Elon Musk a Reutersnek az épülő berlini gyárral kapcsolatban. A korábbi hírek szerint decembernél előbb nem nyithatott volna meg a Gigafactory, és nem feltétlenül azért, mert addig nem lesznek készen az építésével.

Sokkal inkább azért, mert környezetvédő csoportok támadják a Tesla berlini gyárát, mondván a cégnek nincs engedélye akkumulátorok gyártására. A felvetést eddig minden alkalommal elutasították, és

Elon Musk azt állítja, hogy ha minden akadály elhárul előlük, akkor nagyon rövid időn belül el tudják kezdeni a gyártást.

Berlinben készül majd a Model 3 és a Model Y európai piacra szánt változata, amiből a tervek szerint akár 500 ezer példányt is gyárthatnak évente. A jelenleg megrendelt modelleket egyelőre a kínai gyártásból szolgálják ki.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

15 millió forinttól lehet magyarországi kereskedésből Teslát kapni

Ma hivatalosan is elindult a magyarországi értékesítés, az árak megdöbbentően jók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.