Még nem európai gyártásból, de már Európában is rendelhető a Tesla kisebbik crossovere: kiderült, hogy mennyibe fog kerülni a Model Y.

2019-ben mutatta be a Tesla a kínálatának negyedik modelljét, a Model 3 crossover változatának tekinthető Model Y-t, aminek az első példányait egy évvel később kezdték el szállítani. Az európai vevőknek még egy évvel többet kellett várniuk, de mostantól akár Magyarországról is megrendelhető a Tesla kisebbik crossovere.

A 4,75 méter hosszú Model Y hat centivel hosszabb a Model 3-nál, és egyelőre csak ötüléses változatban rendelhető. Az alapváltozata a Long Range, ami 5,1 másodperc alatt gyorsul százra, 505 kilométer a hatótávja, és

most már azt is tudjuk, hogy 24,5 millió forintba kerül, ötmillióval többe a hasonlóan motorizált Model 3-nál.

A Model Y Performance változata már 3,7 másodperc alatt képes százra gyorsulni, a végsebessége 217-ről 241 km/órára nőtt,

és a 480 kilométeres hatótávja sem hangzik rosszul, ezért 27 millió forintot kérnek. A fehértől eltérő fényezés vagy a világos belső plusz 458 ezer forintba kerül, az Autopilot két változata 1,43 és 2,86 millió forintos pluszt jelent.

A tervekhez képest még nem készült el a Tesla berlini üzeme, ahol a Model Y-t is gyártanák, ezért a most megrendelt példányokat még Kínából szállítják.

Ott egy olcsóbb Standard Range változata is van a típusnak, de ennek az európai bevezetését végül elvetették, mert nem volt elég jó a hatótávja, hiába lehetett volna olcsóbban adni.

A kínai gyártás ellenére elég gyorsan ide tud érni a Model Y, hiszen az elsőként megrendelt Long Range példányokra szeptemberi átadást ígérnek, míg a Performance változat esetén 2022 elejéig kell várni.

Ez is érdekelhet:

15 millió forinttól lehet magyarországi kereskedésből Teslát kapni

Ma hivatalosan is elindult a magyarországi értékesítés, az árak megdöbbentően jók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve