Még akár jól is jöhet a négyszeres világbajnoknak, ha ki kell hagynia egy futamot majd 2025-ben.

Max Verstappen már a 2025-ös Formula–1-es szezon korai szakaszában bajba kerülhet, miután a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon az Oscar Piastrival történt ütközése miatt a tíz másodperces időbüntetés mellett két büntetőpontot* is kapott.

Az immár négyszeres világbajnok holland ezzel már nyolc büntetőpontnál jár az elmúlt 12 hónapban, vagyis csak négy választja el az egyfutamos eltiltástól. Mivel legkorábban júniusban évülnek el az első büntetőpontjai, így a 2025-ös szezon első 11 versenyhétvégéjén nem nagyon hibázhat.

„Lehet, hogy rámegyek arra, hogy összejöjjön 12 büntetőpont, mire megszületik a baba, és akkor apasági szabadságra mehetek.”

– mondta ezzel kapcsolatban Verstappen, aki barátnőjével, Kelly Piquet-vel első közös gyermeküket várja.

*A Formula–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül tizenkettőt összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok.

(Forrás: Racingnews365com, Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Carlos Sainz Jr. a Williams-szerződése ellenére topcsapathoz igazolhat már 2025-re

Ha igazak a pletykák, akkor egy újonc „bánhatja” Carlos Sainz Jr. csapatváltását.

Még a Red Bull szerelőinek is pénzbe kerül Sergio Pérez csapnivaló teljesítménye

Sok mindenre és sok mindenkire hatással van Sergio Pérez idei szezonja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.