Kevés jármű is elég egy horrorkaravánhoz.

A 42-es számú főúton, Berettyóújfalu belterületén „szűrtek ki a forgalomból” a rendőrök két román honosságú autószállítót. Főleg az egyiknél nem volt nehéz dolgok a szűréssel, úgy magasodott a sokszemélyes Mercedes-Benz Sprinter kisbusz az azt húzó Audi Q7-es fölé, hogy nyilvánvaló volt a túlsúly.

Leparkoltatták őket, és összesen 450 ezer forint bírságot szabtak ki.

Egy osztrák honosságú kisteherautó vezetője is úgy gondolta, egy kis túlsúly még belefér: úgy 1,6 tonna. A csengersimai határőrök viszont másképp ítélték meg a helyzetet, a sofőrt „a túlsúly megszüntetésére, és a szabályszegés elkövetése miatt 455 000 forint összegű közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték”.

A rendőrök megint felhívják a figyelmet, hogy

  • járművet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg!
  • a rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse!
  • gondoskodni kell a rakomány egyenletes elhelyezéséről azért, hogy az a jármű stabilitását számottevően ne rontsa!
  • a járművön túlnyúló rakományt, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szerint meg kell jelölni!

(Forrás: Police.hu)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.