Nem ment egyszerűen, de csak kialakult a szombati sprintfutam rajtrácsa.

A tavalyi idényhez hasonlóan idén is három sprintfutamot rendeznek a Forma–1-ben (Emilia-romagna-i Nagyíj, Osztrák Nagydíj és Brazil Nagydíj), ám ebben a szezonban változtattak néhány dolgot ezzel kapcsolatban (is):

  • A pénteki, három részre tagolt, kieséses rendszeren alapuló időmérő edzés a szombati sprintfutam rajtrácsát határozza meg, ami viszont a vasárnapi hagyományos futam rajtrácsáról dönt. Itt a változás annyi, hogy eddig a sprintfutam győzteséé lett a pole pozíció, idéntől viszont a pénteki időmérőt megnyerő kapja meg, függetlenül a sprintfutam eredményétől.
  • A szombati ∼100 kilométeres (kábé 30 perces) sprinten az eddig első három helyezett helyett már az első nyolc kap világbajnoki pontokat (8-7-6-5-4-3-2-1).
Max Verstappen nyerte a szezon első sprinthétvégéjének időmérő edzését, azaz a címvédő indulhat az élről az Emilia-romagna-i Nagyíj szombati sprintfutamán.

Az eső és az öt piros zászló miatt többször is megszakított kaotikus kvalifikáción Charles Leclerc szerezte meg a második helyet, míg a harmadik Lando Norris lett. Kevin Magnussen megint pazar teljesítményt nyújtott, a negyedik helyre kvalifikálta magát a Haasszal – így néz ki a top 10:

Az időmérő végeredményét ITT tudod megnézni

Meglepő, hogy már a Q1-ben elvérzett az AlphaTauri mindkét autója, ahogy az is, hogy Carlos Sainz Jr. a legutóbbi versenyhétvége után most is hibázott – a friss szerződéssel rendelkező spanyol a Q2-ben tette a falba a Ferrarit, pedig a második helyen állt.

Szombaton 16:30-kor jön a sprintfutam, ami a vasárnapi futam rajtrácsáról dönt majd – az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen rápirított Hamiltonra, amiért Arsenal-rajongóként a Chelsea-be vásárolná be magát a brit

Sok rajongó számára ez elképzelhetetlen lenne, de Hamilton nem tartozik közéjük.

Kimondták, miért nem lehet idén világbajnok a Ferrarival Carlos Sainz Jr.

Húsz futammal a vége előtt már temetik is Carlos Sainz Jr.-t, aki idén tényleg megkapta élete lehetőségét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában