Az első nyolcba kétmillió euró, azaz cirka 735 millió forint alatt nem lehetett bekerülni.

A Sky Germany összesítette, pontosabban megbecsülte, hogy kábé mekkora összegbe kerülhettek a csapatoknak pilótáik autótörései a rekordhosszú 2021-es szezon során – ehhez annyit hozzáfűznénk, hogy nem feltétlenül a balesetek száma határozza meg a károk értékét.

Talán meglepő, de a top 3-ban – így sorrendben – Mick Schumacher (Haas), Charles Leclerc (Ferrari) és a friss világbajnok Max Verstappen (Red Bull) végzett, mindannyian fejenként 4 milló euró, azaz közel 1,5 milliárd forint körüli kárt okoztak, vagy éppen szenvedtek, mert ugye nem mindig ők voltak a hibásak

– gondoljunk csak Verstappenre, a hollandot Silverstone-ban Lewis Hamilton, a Magyar Nagydíjon pedig Valtteri Bottas lökte ki a pályáról, mindegyik elég drága mulatságnak bizonyult a Red Bull számára, ami azóta különösen fájó, hogy bevezették a költségvetési sapkát.

Radikális ötlettel álltak elő az F1-ben, ami az ütközésben vétkes csapatot sújthatja, keményen

A költségvetési sapka miatt még inkább felértékelődött ez a szempont.

A sor másik végét egyébként az Alpine két pilótája, Esteban Ocon és Fernando Alonso, illetve Sebastian Vettel (Aston Martin) képviseli, ők bőven-bőven 1 millió euró, azaz 368 millió forint alatt teljesítettek az idényben.

Akkor mutatjuk is rangsort:

1. Mick Schumacher (Haas): 4 212 500 euró
2. Charles Leclerc (Ferrari): 4 046 000 euró
3. Max Verstappen (Red Bull): 3 889 000 euró
4. Nicholas Latifi (Williams): 3 116 500 euró
5. Valtteri Bottas (Mercedes): 2 713 500 euró
6. Lance Stroll (Aston Martin): 2 686 000 euró
7. Cunoda Júki (AlphaTauri): 2 606 500 euró
8. Nyikita Mazepin (Haas): 2 468 000 euró
9. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): 1 950 000 euró
10. George Russell (Williams): 1 845 000 euró
11. Carlos Sainz Jr. (Ferrari): 1 756 000 euró
12. Lando Norris (McLaren): 1 453 000 euró
13. Lewis Hamilton (Mercedes): 1 235 000 euró
14. Pierre Gasly (AlphaTauri): 1 113 000 euró
15. Sergio Pérez (Red Bull): 939 000 euró
16. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo): 854 000 euró
17. Daniel Ricciardo (McLaren): 713 000 euró
18. Sebastian Vettel (Aston Martin): 660 000 euró
19. Fernando Alonso (Alpine): 315 000 euró
20. Esteban Ocon (Alpine): 280 000 euró

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

A volvós, aki nem hagyta magát terelgetni az M7-esen, inkább áttört a táblákon, és ment szembe a forgalommal

Aranyos és szeles a megújult MINI Cooper Cabrio

További cikkeink a témában