Mint minden évben, úgy idén is zajlik már a következő Év autója szavazás előkészítése, most azt hozta nyilvánosságra a zsűri, hogy melyik hét típusból kerül ki a végső győztes 2019-ben. A mezőnyben egy nagy meglepetés is van.

Az újabb rendszer szerint csak az adott év márciusában, a genfi autószalon előestéjén jelentik be, hogy melyik típus nyerte el az európai Év autója díjat, de ez nem jelenti azt, hogy a zsűri ne dolgozna már az eredményen jóval előbb. Az újdonságok 38 autós listájából most választották ki azt a hetet, ami a döntőbe jutott.

A jövő évi döntőben nincsenek többségben a szabadidő-terepjárók, három kompakt autó és egy középkategóriás típus mellett csak két crossovert találsz a listában, ebből az egyik tisztán elektromos hajtású. A legnagyobb meglepetés azonban rögtön a lista elején olvasható,

bejutott az Alpine A110, egy középmotoros könnyű sportautó, aminek szintén van esélye megnyerni a díjat.

A döntés most már a 60 tagú zsűri kezében van, akik a listán szereplő összes típust kipróbálják, vagy már ki is próbálták, és összesen 25 pontot osztanak szét legalább öt típus között. A győztest március 4-én élő adásban jelentik be a genfi autószalonon, addig is az előző évi első helyezett, a Volvo XC40 viselheti még a címet.

Mutatjuk a döntősöket, a cikk alján pedig szavazz te is arról, hogy szerinted melyik típus érdemelné meg a díjat.

Alpine A110

Még több kép a legszebb autó díját már elnyert Alpine-ról:

Gyönyörű képeken az új Alpine, a franciák középmotoros sportkocsija

Már gyártják az Alfa Romeo 4C és a Porsche Cayman ellenfelét.

Citroën C5 Aircross

Tudj meg még többet a franciák crossoveréről:

Ford Focus

Az új Focust már vezettük, olvasd el, milyen volt:

Ha szeretsz vezetni, akkor ez a Focus a barátod lesz

182 lóerőt hoztak ki három hengerből.

Jaguar I-Pace

Nézd meg, miért lesz izgalmas a Jaguar elektromos autója:

A Jaguar adja a Tesla első igazi ellenfelét

Bemutatkozott az új I-Pace gyártásra kész változata.

Kia Ceed

Mindent elmondunk a Kia új kompakt autójáról itt:

Minden, amit tudnod kell a Kia Ceed új generációjáról

Lehet, hogy koreai lesz a következő autód?

Mercedes-Benz A-osztály

Az új A-osztály tesztjét erre találod:

Már nem csak az ábécében első – Mercedes-Benz A 200-teszt

Az A osztály új generációja új szint is.

Peugeot 508

A Peugeot 508-at vezetni is emlékezetes volt:

Ennél pengébb szedánt jelenleg nem ismerünk

Már a Genfi Autószalonon is totál beleszerettünk a Peugeot 508-asba. Most már vezettük is.

Melyik autónak adnád az Év autója díjat 2019-ben?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés