A videóban jól látható, amint a kamerázó sofőr elé annyira értelmetlen módon vág be egy autós, hogy gyakorlatilag elkerülhetetlenné válik a koccanás. Jó esély van rá, hogy a balesetet okozó fél biztosítási csalást akart elkövetni.

Nem sokkal később pedig megjelennek a kanadai rendőrök is, és megkezdődik a történet elemzése a hatóságok bevonásával – közben pedig elhangzik jó néhány keresetlen szó. Az pontosan nem derül ki a videóból, hogy mi lett az egésznek a vége, de az biztos, hogy a felvételt készítő sofőr nem járt rosszul azzal, hogy gyakorlatilag a balesetet sikerült rögzítenie – ez ugyanis kulcsfontosságú, akár perdöntő bizonyítékként szolgálhat a „megélhetési sofőrökkel” szemben, vagy bármilyen szituációban, amikor palira vennének minket. Főleg akkor, amikor nincsenek szemtanúk – vagy vannak, de nem beszélnek. Persze érdemes ügyelni, ugyanis

nem minden állam engedélyezi a fedélzeti kamerák használatát: míg keleten (pl. Ukrajnában, Oroszországban) szinte már bevett szokásnak számít, Ausztriában nagyon durva, 10 és 25 ezer euró közötti bírság vár már akkor is, ha megtalálják a felszerelt fedélzeti kamerát az autóban.

Így amennyiben külföldre utazunk, jó előre utána nézni annak, hogy az adott országban miképp állnak hozzá a dologhoz. Magyarországon nincsen egyértelmű szabályozás: de facto rendben van a fedélzeti kamera használata – vagyis egyetlen jogszabály sem tiltja annak a használatát. Ugyanakkor több rendelkezést is be kell tartania annak, aki az eszközt vezetés közben igénybe venné, ugyanis nagyon könnyen megsérthetjük mások személyiségi jogait.

Oroszosan leckéztették meg a szabálytalanul közlekedő Audi-sofőrt
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni